Gyarapodnak a hazai erdők – XIV. Erdők Hete rendezvénysorozat nyitóünnepsége

Az egyre növekvő hazai erdőterület vidékfejlesztésben betöltött szerepére és lehetőségeire hívta fel a figyelmet Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke a XIV. Erdők Hete rendezvénysorozat nyitóünnepségén.

Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának Erdészeti albizottsága által szervezett, nagy érdeklődést kiváltó eseményen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök és a kormány több tagja. Az erdők hete rendezvénysorozat keretében az erdészeti erdei iskolák idén közel száz programmal várják a látogatókat.
Zsúfolásig megtelt az Országgyűlés Felsőházi terme a XIV. Erdők Hete nyitórendezvénye alkalmából. A Mezőgazdasági bizottság Erdészeti albizottsága által szervezett „Erdészeti erőforrások a Kárpát-medencében” címet viselő eseményen a közel ezer résztvevő között megjelent a hazai erdészeti és természetvédelmi szakma szinte teljes vezetése. Köszöntőt mondott Schmitt Pál köztársasági elnök. A konferencia előadói közül Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az erdők állapotáról készülő átfogó elemzés készítésére kérte fel az Országos Erdészeti Egyesületet.

„Az erdészet maga a vidékfejlesztés” – mondta a rendezvényen tartott előadásában Zambó Péter, a társszervező Országos Erdészeti Egyesület elnöke. A fennállásának 160. évfordulóját jövőre ünneplő, 4200 tagot számláló szervezet elnöke kifejtette: a legkisebb falvakban is megélhetést teremtő ágazat megerősítése munkahelyeket teremt, ott fokozza a vidék népességmegtartó erejét, ahol arra a legnagyobb szükség van. Környezetkímélő módon segíti a családok helyben való megélhetését, a társadalom egészséges életéhez pedig nélkülözhetetlenek az erdők közcélú szolgáltatásai. Mindezen hatásain keresztül az erdészeti ágazat tehermentesíti a költségvetést.
Zambó Péter kitért arra is, hogy mennyi tennivaló akad még az erdőkkel kapcsolatban a társadalom hiteles tájékoztatása területén. „Megdöbbentő tévhitek uralkodnak a közvéleményben a magyar erdőkről.” Példaként említette a hazai erdőterület csökkenésével kapcsolatos téves közfelfogást. Ezzel szemben az igazság az, hogy Hazánk erdőterülete 90 éve folyamatosan nő, sőt az első világháború óta megduplázódott, az ország élő faanyag készlete pedig évről-évre mintegy 2 millió köbméterrel nő.

Szakmai szervezetként az Országos Erdészeti Egyesület célja a társadalom, az erdő és az erdészek szoros kapcsolatának megteremtése. Ehhez eszköze a színvonalas környezeti nevelés, az érdemi együttműködés az állam- és magánerdészeti, kormányzati és hatósági szervekkel, civil szervezetekkel.
Az erdő és a társadalom közötti kapcsolat megteremtését szolgálja az 1997 óta az Országos Erdészet Egyesület által szervezett Erdők Hete. Az idén 14. alkalommal megrendezett eseménysorozat keretében október folyamán az erdészeti erdei iskolák közel száz programmal várják az érdeklődőket. A nem csak gyerekeknek szóló programok között lesz vadasparki és erdei iskolai nyílt nap, tanösvény látogatás szakmai vezetéssel, erdei futóverseny, denevér megfigyelés vagy éppen csillagászati előadás. Az erdészeti erdei iskolák hálózatába országszerte 32 intézmény tartozik, amelyek évente több mint 30 000 gyereket oktatnak természeti környezetben. A XIV. Erdők Hete egész országot lefedő, részletes programjai az Országos Erdészeti Egyesület honlapján (www.oee.hu) olvashatók.

Az 1851-ben alapított Országos Erdészeti Egyesület napjainkban a határokon is túlnyúlva 36 helyi csoportban és 23 szakosztályban 4200 egyesületi tag tevékenységét szervezi. Az egyesület lapja, az Erdészeti Lapok, miközben a maga fél évszázados történetével a legrégebb óta működő hazai sajtótermékek közé tartozik, már az interneten is elérhető. Muzeális értéket képvisel az egyesület Wagner Károlyról elnevezett szakkönyvtára, amely a Budakeszi úti Erdészeti Információs Központban nemcsak a kutatók, hanem a nagyközönség előtt is nyitva áll.

Ajánlott tartalom

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel a HUN-REN ATK kutatói

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel egy nemzetközi együttműködés keretében a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) kutatói, akik azt vizsgálták, hogy a 'Columbia' dohány fajhibrid hogyan képes hatásosan ellenállni a vírusfertőzéseknek - tájékoztatta az MTI-t a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat hétfőn.