Legalább kilenc centiméterrel emelkedik a tengerszint a grönlandi olvadt jég által amerikai kutatók új modellszámításai szerint.

Grönland kilenc centiméterrel járul hozzá a tengerszint emelkedéséhez 2100-ig

Legalább kilenc centiméterrel emelkedik a tengerszint a grönlandi olvadt jég által amerikai kutatók új modellszámításai szerint.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) 2007-ben még igencsak visszafogottan nyilatkozott Grönland olvadó gleccsereinek a tengerszint emelkedésére gyakorolt hatásáról. Ez jórészt annak volt köszönhető, hogy az eddigi modelleket túl pontatlannak ítélték meg. Amerikai kutatók most új modellszámításokat mutattak be az amerikai tudományos akadémia folyóiratában arra vonatkozóan, mennyi jég olvad el Grönlandon, és hogyan zajlik ennek folyamata. Ezek szerint a felszíni jégpáncél olvadása mindössze az olvadékvíz ötven százalékáért tehető felelőssé. A másik fele amolyan “kihelyezett” gleccserekből származik, amelyek vize közvetlenül a tengerbe jut – írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása. Az elmúlt évtized adataiból arra következtettek a kutatók, hogy az elkövetkező évtizedekre nézve ez a folyamat visszafordíthatatlan. A kutatók mindemellett hangsúlyozták, hogy a kilenc centiméteres érték nőhet is, ha az olvadás felgyorsul, vagy más, előre nem látható események következnek be.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.