GMO vetési tilalmat követel a Greenpeace

A Greenpeace felszólította Bajnai Gordon miniszterelnököt, Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert- valamint Szabó Imre környezetvédelmi minisztert, hogy sürgősen hozzanak vetési tilalmat Magyarország területén az Amflora burgonyára vonatkozóan – tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

Az Európai Bizottság kedden 1998 óta először engedélyezte génmódosított termény vetését, az  Amflora néven is ismert génmódosított burgonyáét, amelyet a német BASF fejlesztette ki – olvasható a közleményben.
Az Amflora olyan gént  tartalmaz, amelynek hatására, az  Egészségügyi  Világszervezet (WHO) és az  Európai Gyógyszerügynökség (European Medicines Agency) megállapítása szerint bizonyos antibiotikumokkal szembeni ellenálló-képesség alakulhat ki.
A Greenpeace szerint a génmódosított növény elfogadhatatlan kockázatot jelent mind az emberi fogyasztókra, mind az állatokra, mind a környezetre.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.