Giga vízerőművet adtak át 40 év után

Teljes kapacitással termel a világ egyik leghosszabb, 2587 méter hosszú vízerőműve Oroszországban. A létesítmény utolsó, 9. generátorának üzembe helyezésére 40 évvel a beruházás megkezdése után került sor. Az Angara vizét hasznosító mű kapacitása 3000 megawatt, vagyis a Paksi Atomerőműének a másfélszerese.

Ez Oroszország ötödik legnagyobb vízerőműve, az általa előállított villamos energiát az irkutszki és a krasznodari térség lakossága és ipari felhasználó használják. Az áram jelentős részére a közelben lévő, évi 600 ezer tonnás termelésű alumíniumfinomító a vevő.

A projekt tervei 1970-es években készültek el, a kivitelezés 1974-ben indult, de a munka 1994-2007 között pénz hiányában állt. Több száz építőmunkás ezekben az években, tehát munka nélkül maradva sem hagyta el Bogucsányt, így sokaknak az egész élete az erőműhöz kötődik. A vízerőmű terveit időközben módosítani kellett a Szaján-Susenszkaja erőmű 75 ember halálát okozó balesete miatt: 2009-ben a bezúduló víz beomlasztotta az erőmű tetejét, és elárasztotta tíz generátorát. A bogucsányi vízerőművet a Ruszhidro és a Ruszal társaságok építették 50-50 százalékos vállalkozásban az alsó-angarai állami integrált fejlesztési program keretében. Az első generátorokat 2012 októberében helyezték üzembe. A projektet számos szervezet támadta, például a World Wildlife Fund (WWF) és a Greenpeace a gát által okozott áradások miatt- írta a Russia Today.

A Ruszhidro 23 vízerőművet üzemeltet és 7 továbbit épít. Van három földhő-hasznosító erőműve és 25 hőerőműve is – ilyenből is épít 7 újat –, továbbá egy árapály erőműve. Létesítményeinek együttes beépített kapacitása 36,5 gigawatt. Ennek a 77 százaléka víz- és a megújuló alapú energiatermeléshez kapcsolódik. A világ negyedik legnagyobb vízenergia-hasznosítója.

Az Angara 1779 km hosszú, bővizű folyó Szibériában. Annak ellenére, hogy három vízlépcső is van rajta, csak mellékfolyó. Ma a világ legtöbb energiát termelő folyója. Ezt a kb. 400 m-es esésének és bővizű mellékfolyóinak köszönheti. Sztrelkánál ömlik a Jenyiszejbe. Vízlépcsői: a bratszki, az uszty-ilimszki, és a bogucsányi. A bratszki vízi erőművet 1961-ben adták át (1967-ben fejezték be, akkor a bolygó legnagyobb ilyen létesítménye volt). Teljesítménye 4500 MW, a gát 125 m magas és 3700 m hosszú.

A folyón 1980-ban adták át az uszty-ilimszki, 4320 MW teljesítményre tervezett erőművet, de közben épült egy harmadik is, a bogucsányi, amely a Szovjetunió összeomlása után valóban félbeszakadt. Ez készült most el. A gát valóban impozáns munka, hatalmas mennyiségű földet kellett megmozgatni létrehozásához. A gát, a fenti két erőműtől eltérően félszigetként támaszkodik a folyó jobb partjára.

forrás: vs.hu

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.