Geotermikus kutatások folynak Pécsett

Második üteméhez ért májusban a Mecsek-hegység déli előterének energetikai feltárását célzó – tavaly nyáron indult – kutatás – közölte a Mecsekérc Zrt.

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében csaknem 1,8 milliárd forintból – mintegy 56 százalékos támogatásintenzitással – megvalósuló projekt első üteme során tavaly júniusban úgynevezett felszíni geofizikai szeizmikus- és elektromágneses méréseket is végeztek. A cég közleménye szerint az első ütem kutatási eredményeképpen létrejött modellt több szakértői csoport is részletesen elemezte, annak érdekében, hogy feltárják, a vizsgált terület melyik része lehet az, ahol a “legtöbb esély nyílik a geotermikus potenciál kiaknázására”.

A leginkább hozzáférhető geotermikus potenciál Pécsett a Keleti Ipari Parktól délre érhető el. A projekt kivitelezői májusban megkezdték a második ütem tényleges munkálatait. Az 1955 és 1997 között uránérc-bányászattal foglalkozó Mecsekérc jelenleg mintegy 130 embert foglalkoztat. A cég kiemelt szakmai területei a többi között a geotechnika, a geológia, a hidrogeológia, a geofizika, a geodézia, az energetika, a környezetvédelem és rekultiváció, illetve a térképészet és a talajmechanika – olvasható a cég honlapján, ahol azt is jelezték, hogy a cég éves nettó árbevétele 7 milliárd forint.

mti

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.