Geotermikus erőforrások feltárását kezdi meg Egerben a PannErgy Nyrt., a megtalált energiamennyiség függvényében villamos erőmű és fűtőmű is megépülhet 2010-re a hevesi megyeszékhelyen - tájékoztatta Horuczi György, a cég üzletfejlesztési igazgatója az MTI-t szerdán.

Geotermikus feltárások kezdődnek Egerben

Geotermikus erőforrások feltárását kezdi meg Egerben a PannErgy Nyrt., a megtalált energiamennyiség függvényében villamos erőmű és fűtőmű is megépülhet 2010-re a hevesi megyeszékhelyen – tájékoztatta Horuczi György, a cég üzletfejlesztési igazgatója az MTI-t szerdán.

Eger városa és a PannErgy Nyrt. (korábban Pannonplast) erről szerdán írt alá együttműködési megállapodást.

Horuczi György elmondta: előzetes geotermikus felmérés alapján jutottak el több városba, így Egerbe is. A szerdán kötött megállapodás a mérések folytatásáról szól a projekt első szakaszában.

Ha a mérés a prognosztizált eredményeket hozza, kijelölhető a geotermikus mező, és egy közös vállalat megalapításával valósan elkezdődik a projekt. A közös társaságot a tervek szerint 100 millió forint jegyzett tőkével hozzák létre, amelyben az önkormányzat tulajdonrésze 10 százalék lesz – tette hozzá az igazgató.

A PannErgy vállalása szerint 9 hónapon belül próbafúrások nélküli, felszíni mérésekkel határolja be a mezőt, az eredményeket az Egyesült Államokban elemzik majd. A megtalált energiamennyiség függvényében villamos erőmű vagy fűtőerőmű, illetve mindkettő megépülhet 2010-re – mondta az igazgató.

Hozzátette: az eddigi eredmények szerint szinte biztos, hogy a városi távfűtési rendszert el tudják látni hővel.

A későbbi erőműépítési beruházás költsége 3-5 milliárd forint lesz, ennek 20 százalékát a PannErgy Nyrt. biztosítja, a fennmaradó részt pedig európai bankoktól várják.

Ajánlott tartalom

Segíthetne kiváltani a földgázt, és nem növeli a földrengéskockázatot

Augusztus végén bő egy hét alatt közel száz földrengés történt Békésben, amelyből több a 4-es magnitúdót is meghaladta, amit már a helyi lakosság is érzékelt.