Geotermikus energiával hűtenek-fűtenek

Több mint 300 millió forintos beruházás keretében geotermikus energián alapuló hűtés-fűtés rendszert létesített az osztrák tulajdonban lévő, műanyag laboreszközöket gyártó Greiner Bio-One Hungary Kft. Mosonmagyaróváron.

Balogh László ügyvezető igazgató az MTI-nek kedden elmondta: a fejlesztéshez 71 millió forintos támogatást nyertek el a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében. A környezetbarát technológiát speciálisan a vállalat számára fejlesztették ki, ennek újdonsága, hogy megoldották a nagy kiterjedésű üzem teljes hűtését, ahol enélkül a fröccsöntő gépek működés közben a csarnok levegőjét is akár 40-45 Celsius fokra fűtenék fel. A tíz év alatt megtérülő beruházás gazdasági előnye, hogy a villanyáram költség 80 százalékát megtakarítják, amely évente 22-25 millió forintot tesz ki. A Greiner Bio-One Hungary Kft. idei árbevétele 200 millió forinttal, 7 százalékkal haladja meg az előző évit, és eléri a 3 milliárd 100 millió forintot – mondta az ügyvezető igazgató. A közel 150 munkatársat és húsz bérelt dolgozót foglalkoztató cég laboreszközöket, köztük mikrobiológiai sejtkultúrák tenyésztésénél használatos petricsészéket állít elő. A Mosonmagyaróváron gyártott termékeket Ausztriában sterilizálják az értékesítést megelőzően. A kft. 100 százalékban exportálja termékeit, az anyavállalattól pedig Magyarországra importál vérvételi rendszereket kórházak, egészségügyi létesítmények számára. Ebben a termékkörben a cég vezető beszállító, magyarországi piaci részesedése 65-70 százalékos. Az import az idei várható árbevétel 30 százalékát teszi ki.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.