Állami koncessziót írt ki az illetékes minisztérium Győr környékére - most geotermikus energia kinyerésére lehet pályázni.

Geotermikus energia Győrben: jön a bányakoncesszió

Állami koncessziót írt ki az illetékes minisztérium Győr környékére – most geotermikus energia kinyerésére lehet pályázni.

Az Audi-gyár fűtése, s mintegy 25 ezer győri távfűtéses lakás energiaellátása már egy hasonló beruházással termálvízzel biztosított. Nagymegyeren most fúrnak. Tíz magyarországi területre jelentek meg új, nyilvános bányászati koncessziós pályázati felhívások. A lehetséges befektetők szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére Bázakerettye, Bucsa, Heves, Jászárokszállás, Kőrösladány, Mezőtúr, Okány-Nyugat, Zala-Kelet és Zala-Nyugat, geotermikus energia kutatására, kinyerésére és hasznosítására pedig Győr területére nyújthatnak be pályázatot. A pályázatot szeptemberben adhatják be, a koncessziós szerződések megkötésére az eredményhirdetéstől három hónap marad. A geotermikus koncesszió a szerződés hatálybalépésétől számított 35 évig tart, s egyszer meghosszabbítható.

A geotermikus koncesszióra kijelölt terület nagysága 520,8 négyzetkilométer. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében e települések között helyezkednek el: Ács, Nagyszentjános, Bábolna, Nyalka, Bana, Nyúl, Bőny, Pannonhalma, Écs, Pázmándfalu, Gic, Pér, Gönyű, Ravazd, Győr, Rétalap, Győrság, Sokorópátka, Győrszemere, Táp, Győrújbarát, Tarjánpuszta, Koroncó, Tárkány, Mezőörs, Tényő, Nagydém és Töltéstava. A koncessziós díj legkisebb nettó összege 45 millió forint, a pályázaton való részvételi díj 1,5 millió forint, s emellett a pályázónak 15 millió forintos pályázati biztosítékot kell letennie. A szerződés alapján fizetendő bányajáradék legkisebb mértéke 2 százalék.

Több mint tízmilliárd forintos beruházást adtak át tavaly decemberben, mellyel már geotermikus energiát használhatnak fel részben az Audi-gyár fűtésére, s mintegy 25 ezer győri távfűtéses lakás energiaellátására (a város távhőszolgáltatásáért felelős Győr-Szol vásárolja innen a geotermikus hőenergiát). A PannErgy 2014-ben kezdett fúrni Pérnél, s 100 fokos vizet talált. Két termelő, két visszasajtoló kutat fúrtak (utóbbiakat Péren); Bőnyben a kutakhoz hőközpontot építettek, s mintegy 17 kilométernyi csövet fektettek le, amellyel a vizet el tudják vezetni Győrbe. A beruházáshoz egy-egymilliárd forint vissza nem térítendő EU-s pénzt kaptak, most pedig kedvezőbb feltételekkel hitelt. „A győri geotermikus rendszer kereskedelmi üzemének elindulásával egyértelmű volt, hogy az addigi projekt kockázatait is árazó finanszírozást fel kell váltania egy jóval kedvezőbbnek. A Győri Geotermikus Projekt új fázisába lépett, amelynek megvalósításához egy kedvező kondíciójú, CIB Bank Zrt.-től kapott ajánlatot fogadott el társaságunk” – jelezte múlt heti közleményében Bokorovics Balázs, az igazgatótanács elnöke. Azt kérdeztük, pályáznak-e a meghirdetett állami koncesszióra, ám a cég illetékesét nem értük el.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.