A legtöbb gyártó idén is a zöld technológiák felé kacsintgat a 79. Genfi Autókiállításon; a gazdasági válságnak viszont nyomát sem látni.

Genfi autószalon: idén is a zöld technológia a középpontban

A legtöbb gyártó idén is a zöld technológiák felé kacsintgat a 79. Genfi Autókiállításon; a gazdasági válságnak viszont nyomát sem látni.

A környezetbarát technológiák úgy tűnik, egyre fontosabb szerepet kapnak az autógyártóknál a gazdasági recessziótól függetlenül. A Fiatnak például az egész standját a környezet ihlette: csiripelő madarak, zöld és fehér színek tömege, valamint felirat, ami szerint az olasz gyártó modelljei bocsátják ki a legkevesebb szén-dioxidot Európában.De nemcsak a Fiat hirdeti fennen környezetbarátságát: a Toyota, amely eddig is élen járt e téren, bejelentette, hogy a híres Prius hibrid konnektorról tölthető verziójából 150-et Európába is importálni akar ebben az évben.  Egy másik japán gyártó, a Nissan pedig olyan luxus hibridautó fejlesztésébe kezd, amely elektromos és dízeles meghajtással egyaránt működik. Ennek ellenére a német Volkswagen vezérigazgatója, Martin Winterkorn egy sajtótájékoztatón azt mondta, az elektromos autó még nagyon messze van a mindennapos valóságtól, bár hangsúlyozta, hogy ennek a technológiának helye van a jövő tervei között.

A gazdasági válság jelei a genfi autómustrán szinte alig vehetők észre. A standokon továbbra is a látvány, a csillogás az elsődleges, és olyan márkák is megjelentek, amelyek a válság miatt nagyon súlyos gondokkal küzdenek. Jelen van az amerikai autógyártás egyik ikonja, a Cadillac, valamint a Hummer és a Chevrolet is, sőt a súlyos gondokkal küzdő Opel is. Mindegyik márka a General Motorshoz tartozik, amely az amerikai kormánytól több milliárd dolláros segítséget kért. A csőd közelébe került, mégis kiállít Olaszország egyik leghíresebb autótervező műhelye, a Pininfarina is. Úgy tűnik tehát, hogy a gyártók presztízskérdésként fogják fel a genfi kiállításon való részvételt. A csillogás mellett azonban szinte minden egyes sajtótájékoztatón elmondják a vezetők, hogy bizonytalansággal és csökkenő kereslettel kell szembe nézniük. Az idei genfi kiállításon 88 autógyártó képviselteti magát, a közönség március 5-től 15-ig látogathatja a mustrát a Palexpo területén.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.