Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / Füstbe ment 33 millió liter üzemanyag
Tudj meg többet: Hibrid meghajtás

Füstbe ment 33 millió liter üzemanyag

Egyedül Németország autópályáin 185 ezer forgalmi dugó volt tavaly. Az Opel szerint az autók közti kommunikációval jelentősen csökkenthető ez a pazarlás.

Ha minden ezer autóból csak öt képes lenne kommunikálni egymással, és aktuális forgalmi információkat cserélhetnének, az jelentősen átformálhatná napjaink forgalmát – így foglalta össze az Opel az európai autógyártók kongresszusán a DIAMANT nevű kísérletsorozat eredményét. A kutatási program a forgalom biztonságának növelését és a közúti torlódások mérséklését vagy akár teljes felszámolását tűzte ki célul. Mint a világon sok helyütt, Németország autópályáin is mindennapos jelenségnek számítanak a torlódások. A német autóklub, az ADAC adatai szerint csak a tavalyi évben 185 ezer forgalmi dugó keletkezett itt, s az autósor hossza együttesen mintegy 400 ezer kilométert tett ki – és a helyzet folyamatosan romlik. Az így elvesztegetett idő is sokba kerül, ennél azonban komolyabb gondot jelent, hogy az araszoló forgalom körülbelül 33 millió liternyi üzemanyag elpazarolását jelentette, mindez pedig napi 300 millió eurónyi veszteséget jelent a német nemzetgazdaság számára.

 
Nick Reilly, a GM Europe elnöke szerint mindez megelőzhető lenne a helyszíni forgalmi információk és a valós idejű figyelmeztetések révén, arról nem is beszélve, hogy a torlódások elhárításával a közlekedés biztonsága is jelentősen javulna. A DIAMANT projekt eredményei rendkívül ígéretesek, így a program haszna már a közeljövőben megmutatkozhat: a forgalmi dugók felszámolása kevesebb elpazarolt üzemanyagot, kevesebb CO2-terhelést és kevesebb elvesztegetett időt jelent majd. A járművek közti közvetlen kommunikáció, valamint a járművek és az infrastruktúra közti kommunikáció révén időben azonosítható lesz a felsűrűsödött forgalom, az útépítés vagy egy váratlan útakadály, így az autóvezetők azonnali figyelmeztetést kaphatnak a várható késedelemről vagy veszélyhelyzetről. A DIAMANT két hálózaton alapul: egyrészt az autókba épített érzékelők rendszerén, amely begyűjti és továbbítja az adatokat, valamint az út szélére telepített egységeken, amelyek a forgalomirányítási központokba küldik az összegyűjtött információkat. Az autók helyi, vezeték nélküli hálózatokon cserélnének adatokat. Azok a járművek, amelyek nincsenek felszerelve ezzel a rendszerrel, a helyi forgalomirányító központokból a rádióadások vagy az út menti információs panelek segítségével kaphatnák meg a figyelmeztetést.

Ajánlott tartalom

Véget érhet a General Motorsnál a sztrájk

Az UAW által szerdán kiadott közlemény szerint a szakszervezet vezető testülete csütörtökön dönt arról, hogy elfogadja-e a tárgyalásokon kialkudott feltételeket.