Továbbra sem egyszerűsödnek a helyreállítási, vagyis inkább elhúzódó mentési munkálatok az öt évvel ezelőtti földrengésben és cunamiban megsérült fukusimai erőmű környékén.

Fukusima a robotokat is kinyírja

Továbbra sem egyszerűsödnek a helyreállítási, vagyis inkább elhúzódó mentési munkálatok az öt évvel ezelőtti földrengésben és cunamiban megsérült fukusimai erőmű környékén.

Hatalmas gondot okoz a sugárszennyezett hűtővíz tárolása, illetve az, hogy minden eddig kipróbált megoldás ellenére is folyamatosan jut vissza a víz a talajba, a talajvízen át pedig az óceánba. Egy speciális, föld alatti jégfallal próbálnak majd gátat vetni ennek, de a kivitelezés, mely során egy, a hűtőgép hátuljára szerelt radiátorához hasonló, persze sokkal nagyobb csőrendszert csúsztatnak a földbe, csak lassan készül.

Nehéz viszonyrendszert felállítani, de talán még ennél is nagyobb baj, hogy az erőművet korábban üzemeltető, most pedig sziszifuszi műveletben leszerelni próbáló TEPCO vállalat a leolvadt reaktorok közelébe sem bír jutni. Az ugyanis csak egy dolog, hogy a vállalat több száz, kissé vagy egyáltalán nem sérült fűtőelemet eltávolított a sérült reaktorokból vagy a pihentető medencékből. A legjobban sérült reaktorok tartalmának állapotáról vagy helyéről igazából pontos információja senkinek sincs, mert túl erős a sugárzás ahhoz, hogy bármilyen módszerrel a közelbe jussanak.

Az éveken át fejlesztett, távirányítású robotok például tönkre mennek még azelőtt, hogy igazán a hasznukat vennék. A reaktorok közelében lévő sugárzás vagy a robot rendszerét magát, vagy az irányításra és az adatok és képek továbbítására használt kábeleket süti meg, így a TEPCO nem igazán tud mit kezdeni annak ellenére sem, hogy a szerkezetek amúgy egész ügyesen úsznak a víz alatt és kerülnek ki terepakadályokat a roncsokkal és törmelékkel gazdagon borított környezetben.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.