Főtáv: a távhőszolgáltatás terjedése csökkentené a károsanyag-kibocsátást

A távhőszolgáltatás terjedése csökkentené a károsanyag-kibocsátást – közölte a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. kommunikációs csoportvezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Herpai Attila azt mondta, ha a belvárosban 45 ezer lakás távhőszolgáltatást venne igénybe, évente 67 ezer tonnával kevesebb széndioxid és nyolcezer tonnával kevesebb egyéb káros anyag kerülne a légkörbe.
A környezetbarát jellege mellett a távhő előnye az is, hogy biztonságos, kényelmes és árban is versenyképes – tette hozzá. A csoportvezető ezek miatt fontosnak tartja a fővárosi hőgyűrű kiépítését, amely a kilenc szigetszerűen működő hőkörzetet köti majd össze. Ennek köszönhetően bárhová szabadon lehet majd vinni az energiát, ami piaci árversenyt és a szmog csökkenését eredményezi – vélekedett. Kitért arra is, a távhőnek régebben negatív megítélése volt, de már egyre többen veszik igénybe. Jövő év végére például 2200 lakóparki lakást fognak szolgáltatásba állítani – mondta.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.