Kezdőlap / Rovatok / Pályázatok, felhívások / Folytatódnak Szlovákiában a környezetbarát pályázatok

Folytatódnak Szlovákiában a környezetbarát pályázatok

A szlovák gazdasági minisztérium annak ellenére fenn kívánja tartani a napkollektorokra és a biomassza tüzelésű kazánokra nyújtott állami támogatásokat, hogy az eredetileg vártnál kisebb az érdeklődés irántuk – írja az Új Szó című pozsonyi napilap hétfőn.

Az előző, Robert Fico által vezetett kormány eredetileg azzal számolt, hogy a tavaly áprilisban megkezdett támogatási programot csak az idei év végéig tartják fenn. A gazdasági tárca adatai szerint 2009 áprilisától mintegy 3,2 millió euró támogatást hagytak jóvá, és még 4,8 millió euró vár szétosztásra, mivel az előző kormány 8 millió eurót (864 millió forint) különített el erre a célra.
Az eddigi tapasztalatok szerint leginkább a napkollektorok iránt van érdeklődés. Az elfogadott 3248 kérvény közül 2868-ban ez utóbbiakra kértek támogatást, a biomassza tüzelésű kazánokra 560 kérvény érkezett.
A családi házakra szerelt napkollektorok esetében 8 négyzetméteres alapterületig a vissza nem térítendő támogatás négyzetméterenként 200 euró (54 ezer forint). Ennél nagyobb kollektor esetén, a nyolc négyzetméteren felüli területre minden további négyzetméterért plusz 50 eurót kérhetünk az államtól.
A társasházak számára az állam minden négyzetméterre 100 eurós támogatást nyújt, azzal a megkötéssel, hogy minden egyes lakásra legfeljebb 3 négyzetméternyi alapterületű kollektor juthat.
A családi házakban lakók a biomassza tüzelésű kazánok vételárának 30 százalékát kérhetik az államtól, az egy kazánra nyújtott dotáció azonban nem haladhatja meg az 1.000 eurót.

Ajánlott tartalom

Február 12-ig lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra

Február 12-ig lehet pályázni a 28. Magyar Innovációs Nagydíjra, amelyre olyan cégek jelentkezését várják, amelyek 2019-ben jelentős üzleti eredményt értek el valamilyen innováció megvalósításával, értékesítésével és alkalmazásával - mondta a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.