Folytatódik a Klímabarát Otthon Program

A Klímabarát Otthon panel alprogramjában a zöldtárca eddig 948 db pályázat támogatásáról döntött, összesen 15,2 milliárd forint értékben. Mostantól hagyományos házak, lakások felújítására és energiatakarékos új épületekre is lehet pályázni.

A lakóközösségek által elnyert támogatás több tízezer ember életminőségét javítja és számláit csökkenti, valamint évi 34 ezer tonnával mérsékli a szén-dioxid kibocsátást – mondta el Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter egy XV. kerületi, frissen felújított panelháznál tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. A Klímabarát Otthon Program folytatásaként most a hagyományos lakóépületek klímavédelmi célú energiahatékonysági felújítására, megújuló energiaforrások alkalmazására, valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek támogatására is lehet pályázni, az elnyerhető támogatás akár 60 százalékos is lehet.

Soha még ennyi pénz nem állt rendelkezésre klímavédelmi célokra hazánkban, mint amit most zöldítésre költhetünk a szén-dioxid-kvóta eladásokból származó bevételből – hangsúlyozta a miniszter. Magyarország első lakossági klímavédelmi programja pillanatnyilag az egyik leghatékonyabbnak tartott éghajlatvédelmi eszköz: az épületekhez kapcsolódó üvegházhatású gázok adják ugyanis a teljes hazai kibocsátások 30 százalékát. A panellakások energiahatékony felújítására a zöldtárca most először vezetett be speciális klímavédelmi elemet, szigorúan számszerűsített CO2 emisszió számítással. A komplex felújításokkal egy-egy panelház energia költségeinek akár 40-50 százalékát is megtakaríthatja, lakásonként – a felújítások fajtájától függően – akár havi 10-15 ezerrel csökkenhetnek a közüzemi számlák. A támogatási szerződéskötések megkötése és a további pályázatok elbírálása folyamatos.

A klímabarát panelpályázaton támogatható a nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje; homlokzatok és födémek hőszigetelése; épületgépészeti rendszerek korszerűsítése és felújítása; a megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújulókkal való helyettesítése, az épületek nyári hővédelmének javítása, valamint a lodzsák beüvegezése. „Az eddigi nyertes Klímabarát Otthon panel pályázatokkal évi 34 ezer tonna CO2 csökkentés érhető el – ennyi üvegházhatású gáz elnyeléséhez 34 ezer tölgyfa teljes élettartalma szükséges, ennyi káros anyagot bocsájt ki 1000 autó 200 ezer km megtétele közben, és ekkora szén-dioxid megtakarítás mellett 4,47 megawattal kevesebb energiát kell termelnie egy erőműnek.” – érzékeltette a miniszter.

A Klímabarát Otthon Program folytatódik: idén már a hagyományos lakóépületek klímavédelmi célú energiahatékonysági felújítására, megújuló energiaforrások alkalmazására, valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek támogatására is lehet pályázni október végéig. A tárca a programtól további jó hatásfokú, mérhető szén-dioxid kibocsátás csökkentést vár.

Támogatás nyerhető el a nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítására vagy cseréjére, homlokzatok és födémek hőszigetelésére, az épületek lodzsáinak, teraszainak vagy tornácainak beüvegezésére a szoláris nyereségek passzív hasznosítására, az épületek nyári hővédelmének javítására, hővisszanyerős szellőzés kialakítására, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésére, fűtéskorszerűsítésre és használati melegvízellátás-korszerűsítésre. Támogatható továbbá a megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújulókkal való helyettesítése, és az épületekhez kapcsolható megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia- vagy villamosenergia-termelő kapacitások létesítése is: napkollektoros és napelemes rendszerek, biomassza tüzelésű kazánok, geotermikus hőszivattyúk, szélenergia hasznosítása. A pályázaton az új építésű, energiatakarékos házak építése is támogatható.

A tárca elsősorban a komplex jellegű felújításokat kívánja ösztönözni: a támogatás egy költségarányos alaptámogatásból és egy hatékonyságarányos, ún. KlímaBónusz támogatásból áll. Amennyiben az épület a beruházás eredményeképp eléri a „C” feletti energetikai kategóriát, a 30%-os alaptámogatás mellett 10-30%-os KlímaBónusz támogatásra is jogosulttá válik, így akár 60%-os támogatás is elnyerhető. Új építésű házak esetében a támogatás területarányos, 25 ezer Ft / m2.

Az alaptámogatás mértéke 30%, beruházás fajtánként maximum 540 ezer – 1,47 millió forint. A KlímaBónusz támogatás mértéke az elért energetikai kategóriától függően 10-30%, maximum 200 ezer – 1 millió Ft lehet. Így komplex felújítás esetén hagyományos épületek esetében összesen 4,2 millió forint, új építésűnél pedig akár 3,25 millió forint támogatást is elnyerhető.

A Klímabarát Otthon Programra magánszemélyek, lakásszövetkezetek és társasházak is pályázhatnak. A pályázatokat az Energia Központ Nonprofit Kft-hez kell benyújtani.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.