Folytatódhat a panelprogram

Sikerült előteremteni a hiányzó összeget, így újraindul az előző kormányzat által 2009-ben meghirdetett, de forráshiány miatt leállított panelprogram – jelentette be kedden Győrben, sajtótájékoztatón a nemzeti fejlesztési miniszter.

“A hiányzó fedezetet lépésről lépésre, úgy is mondhatnám, forintról forintra sikerült előteremtenünk” – mondta Németh Lászlóné. Hozzátette: mintegy nyolcezer lakás újulhat meg a Panel II. program során a következőkben. “Számításaink szerint ez közel kilencmilliárd forintos lehetőséget fog az építőipar, a felújításban résztvevők számára jelenteni” – fogalmazott. A miniszter kitért arra is, hogy a panellakások építésekor a gyorsaság és nem a környezetbarátság vagy a takarékos működés volt az elsődleges szempont, ezért a lakók költségeinek csökkentése és az ország nemzetközi vállalásainak teljesítése érdekében szükség van ezekre a munkákra.

Emlékeztetett: az elmúlt három évben 215 ezer hazai lakásban történt energetikai korszerűsítés, ami évente 100 ezer tonnával csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást. Németh Lászlóné megjegyezte: ezt a programot 14 milliárdos forráshiánnyal vették át a 2010-es kormányváltáskor, ezt két év alatt sikerült 8,9 milliárdra csökkenteni. A múlt év végéig további 4,56 milliárd forintot sikerült szén-dioxid-kvótaértékesítésből erre a célra fordítani. Hozzátette: a most előteremtett összeggel “a Panel II. program befejezéséhez szükséges összeg a rendelkezésünkre áll”, így támogatni tudják az eddig tartaléklistán lévő 140 lakóközösség által igényelt támogatást, ezzel a programot “2009 óta körüllengő bizonytalanság véget ért”.

Horváth Attila Imre fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár az eseményen arról beszélt, hogy továbbra is az épületenergetika terén kívánja a kormányzat a legnagyobb energiamegtakarítást elérni, ennek pedig leghatékonyabb módja a panelépületek felújítása. Hozzátette: a program folytatása során felújítható nyolcezer lakás szén-dioxid-kibocsátása így évi 8700 tonnával, energiafelhasználása 41 millió kilowattórával csökkenthető.

Mint mondta, hamarosan megkezdődhet a nemzeti épületenergetikai stratégia egyeztetése; ez a dokumentum teremti majd meg az épületfelújítások alapját a 2014 és 2020 közötti időszakra, 2018-ig pedig megvalósul Magyarország állami épületállományának teljes körű energetikai felmérése is.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.