Szombat este fél 9-kor a világ 125 országában, köztük Magyarországon is számos településen, intézményben és háztartásban kialszanak a fények egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében.

Föld órája – szombat este elsötétül a világ egy órára

Szombat este fél 9-kor a világ 125 országában, köztük Magyarországon is számos településen, intézményben és háztartásban kialszanak a fények egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája elnevezésű kezdeményezéséhez idén minden eddiginél több település csatlakozott Magyarországon. Az akció honlapján – www.foldoraja.hu – található számláló ebben a pillanatban 113 települést, 369 intézményt és 8657 személyt mutat, ez persze még növekedhet a villanykapcsolásig hátralévő valamivel több mint egy nap alatt.
Balogh Alexandra, a WWF Magyarország sajtószóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a fővárosban elsötétül többek között minden híd, a Parlament, a budai vár, a Citadella, a Hősök tere, a Vajdahunyad vára, a Nemzeti Múzeum, a Széchenyi fürdő és a Gellért szálló is.

Az akció honlapján látható országtérképet sűrű, többé-kevésbé egyenletes piros pontfelhő borítja, jelezve a csatlakozó városok, falvak nagy számát. Köztük van Baja, Békéscsaba, Csongrád, Debrecen, Dombóvár, Dunaújváros, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kazincbarcika, Kecskemét, Keszthely, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Pécs, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Sopron, Szarvas, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Tatabánya, Veszprém és Zalaegerszeg. A részt vevő intézmények sora iskoláktól és óvodáktól hoteleken, bankokon át vendéglátóhelyekig, alapítványokig tart.

A WWF Magyarország idén először Föld órája-rendezvényt is szervez a budai várban lévő Savoyai teraszon. A főváros díszkivilágításának lekapcsolása után közös dobolásra és tűzzsonglőr-bemutatóra invitálnak mindenkit.
Balogh Alexandra közlése szerint több falu, város – egyebek között Szeged, Makó, Székesfehérvár, Mezőcsát, Pápa és Újkígyós – külön klímavédelmi rendezvényeket is tart az akció ideje alatt.
A nemzetközi WWF már két és fél héttel az idei akció előtt elérte egyik kitűzött célját, miszerint több mint 100 országot szeretnének bevonni a kezdeményezésbe: idén – eddig – 125 ország csatlakozott a Föld órájához. A világ legjelentősebb gazdaságait és legnagyobb fejlődő országait tömörítő G20 közül idén mindegyik ország a kezdeményezés mellé ált.

Híres épületeken is kialszanak majd a fények szombaton, így többek között a világ legmagasabb épületének számító, 828 méteres dubaji Burdzs Kalifa, a Brandenburgi kapu, az Eiffel-torony, az Empire State Building, a római Trevi kút és a pekingi Tiltott Város is sötétbe borul egy órára.
A Föld óráját idén is számos sztár és híresség népszerűsíti, köztük például Gisele Bündchen brazil szupermodell, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) jószolgálati nagykövete, Tom Jones énekes, a Nobel-békedíjas Desmond Tutu, a dél-afrikai Fokváros egykori anglikán érseke. A kezdeményezés mögé állt a Coldplay zenekar és Cate Blanchett Oscar-díjas ausztrál színésznő is.

Az akciót az idén negyedszerre szervezi meg a Természetvédelmi Világalap (WWF), hogy felhívja a figyelmet a bolygónkat fenyegető klímaváltozás veszélyére. A 2007-ben Sydneyből indult kezdeményezéshez tavaly világszerte 88 ország közel 4 ezer városa csatlakozott. Magyarországon először 2008-ban szervezték meg a klímaakciót, akkor mindössze 4 település részvételével. Tavaly már 67 település és száznál több vállalat csatlakozott.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.