Fokozottan ellenőrzik a faszállítókat

Fokozottan ellenőrzik a fenyőfát szállító járműveket Vas megyében a rendőrök. Tapasztalataik szerint karácsony előtt Szombathelyen és környékén is több a fenyőlopás, idén már tizenhárom eljárást kellett indítaniuk.

Az elrettentés érdekében most fokozott ellenőrzésekbe kezdenek. A rendőrök azt ajánlják a fát szállító autósoknak, hogy tartsák maguknál a fenyőfa eredetét igazoló nyugtát, ezt ugyanis kérhetik járőreik. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a rendőrök közösen járőröznek az erdészekkel és a polgárőrökkel, különösen azoknak az utaknak a közelében, ahol nagyobb fenyvesek találhatók. A rendőrök a karácsonyfát árusító helyeket közvetlenül nem ellenőrzik, de a társszervekkel, például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival együtt részt vehetnek ellenőrzésekben.

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.