Fenyőhiány miatt műanyag karácsonyfák

Az olasz lakásokban felállított karácsonyfák hatvan százaléka műanyag lesz. A választást nem a természetvédelem és nem is a válság indokolja, hanem az, hogy Olaszországban nem nő elég fenyőfa.

A Codacons fogyasztóvédelmi szövetség adatai szerint tavaly karácsonykor az olaszok tízmillió fenyőt vásároltak, ebből hat millió volt élő fa. A Codacons szerint az idén pontosan fordított lesz az arány. A várhatóan négymillió eladott fából csak egymillió lesz az itáliai fa, a toszkánai Pistoia és Arezzo környékéről, a venetói Treviso és a lombardiai Brianza térségéből. Az olasz fák kilencven százaléka faiskolából érkezik, a többit erdőritkításkor vágják ki.  Olaszországban az utóbbi tíz évben húsz százalékkal csökkent a fatermelés aránya. “Nem éri meg karácsonyfát nevelni. A munkaköltség egyre nő, az európai támogatás egyre kevesebb. Ez magyarázza, hogy az igazi fenyőfák háromnegyede külföldről érkezik Olaszországba: ötven százalék Németországból, harminc százalék a skandináv erdőkből, tíz százalék Ausztriából és ugyanennyi Romániából és Magyarországról” – nyilatkozta a sajtónak Domenico Mastrogiovanni, az Olasz Agrár Konföderáció területfejlesztési felelőse. Az összehajtható, több éven át használható műanyag fa ára átlagosan 52 euró. Az egyméteres élő fenyő tíz euróba kerül, a két és fél méteres 100 euróba. A fák ára tavalyhoz képest nyolc százalékkal drágult éppen a külföldről való szállítás költségei miatt.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.