Felpörgetné napenergia iparát Kína

Óriási léptékű megújuló-energia fejlesztésbe fogna bele Kína: alig két év alatt több mint 20 gigawattnyi napelem-kapacitást telepítenének az ázsiai orzságban és ezzel átvennék a világelső helyet a megújuló erőforrások használata terén. A terv nem csak a klíma védelmére szolgál, hanem a gondokkal küszködő kínai napelemiparnak is mentőövet nyújtana.

Évente legalább 9 gigawattnyi teljesítményű új napenergia-kapacitást telepítene Kína 2013 és 2015 között, hogy az ország telepített kapacitásai 2015 végére meghaladják a 35 Gigawattot – így döntött hétfőn Pekingben az Államtanács, Kína legfelsőbb döntéshozó szerve. Az ugrás óriási: Kína jelenleg alig nyolc gigawattnyi beépített megújuló-energia kapacitással rendelkezik, írja az energiainfo.hu. A tervezett 35 gigawatt kapacitás elérésével Kína a világ élvonalába tornászná fel magát megújuló energiatermelésben: egyenesen a jelenlegi első helyezett Németország (35 gigawattnyi beépített kapacitás).

A program azonban a komoly gondokkal küzdő kínai napelem-iparnak is mentőövet jelent, amelyek állandó eladási problémákkal néznek szembe. Az iparág ugyanis az elmúlt években jóval a lehetőségein túl terjeszkedett. Szakértők szerint a kínai napelem-gyártók évente mintegy 45 gigawattnyi kapacitás beépítéséhez szükséges modult képesek legyártani, ezzel szemben a világpiaci kereslet évente „csak” 36-38 gigawattnyi napelem-kapacitásra tehető. (Részben ennek következtében kényszerül bezárásra a komáromi napelemgyár is.)

A kínai állami támogatási politika, – amelynek segítségével a kínai napelemgyártók dömpingárakon kereskedhettek termékeikkel – most a jelek szerint megbosszulja magát.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Nincs hozzászólás

  1. Kínát az EU-ban dömpingvádakkal illették, mert túl olcsón adta a fotovoltraikus napelemeket. Büntetővámokat vetettek ki az importra, ezért a kínai termelők most bajban vannak, nem tudják hová eladni a feleslegessé vált termékeiket.
    Ez is azt bizonyatja, az energiapiacon mindenféle liberalizációs maszlag ellenére nem a termékek, hanem a támogatások versenyeznek, ugyanúgy, mint az agrárpiacon.
    Itthon a megújulók kötelező átvételi ára 32 Ft/kWh, az atomerőmű 11,2 Ft-ért adja az áramot. Vagyis a megújulók csak nagyon komoly állami támogatással lehetnek versenyképesek és ezt a versenyhátrányt csak nagyon soká tudják majd ledolgozni. Addig is a támogatásokat végsó soron a fogyasztók fizetik meg.