Fellegi Tamás részt vesz az energiaügyi miniszterek tanácsülésén

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2010. szeptember 6-7. között Brüsszelben részt vesz az uniós energiaügyi miniszterek informális tanácsülésén, melyen elsősorban az európai energiafogyasztók védelmének kérdésével foglalkoznak – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn.

Az NFM közleménye szerint a tanácsülés első napján a miniszterek áttekintik az európai energiafogyasztók védelmének kérdéseit, illetve a megfizethető energiaszolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségével is foglalkoznak.
Az ülés legfontosabb célja felmérni és értékelni az Európai Uniónak a fogyasztók érdekérvényesítése kapcsán tervezett intézkedéseit, illetve párbeszédet indítani arról, hogy miként lehet a fogyasztókat közvetlenebbül bekapcsolni az energiapolitikai döntésekbe – közölte a szaktárca.
Az informális tanácsülés második napjának legfontosabb témája a modern és integrált európai energiahálózatok kiépítési lehetőségeinek megvitatása, amely során kitérnek a hiányzó összeköttetésekre és a finanszírozhatóságra is.
A kétnapos brüsszeli tartózkodása alatt Fellegi Tamás találkozik Günther Oettinger energiaügyi biztossal, akivel a magyar elnökség energiaügyi prioritásairól folytat majd megbeszéléseket.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.