Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / Feleennyit is fogyaszthatnának a repülők
index

Feleennyit is fogyaszthatnának a repülők

A NASA legújabb kutatásának eredményei szerint az új technológiákkal a mai felére csökkenthető a repülőgépek kerozin-fogyasztása, 75 százalékkal mérséklődhet a károsanyag-kibocsátás és nyolcadára a zajszennyezés.

Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) kedden közölte a honlapján, ha a 2009-óta fejlesztett új technológiák beszivárognak a légiközlekedésbe, akkor a modelljeik szerint 225 milliárd dollár megtakarítást eredményezhetnek az üzemelési költségekben 2025 és 2050 között.

A hivatalban a törzsek, a hajtóművek technológiai fejlesztési lehetőségeit, valamint a jármű rendszereinek integrálását vizsgálták. A kutatások kiderítették, hogy a jelenleginél kisebb vezérsíkokkal is biztonságos repülőgépeket lehet gyártani, és ezzel csökkenthető a súly és a légellenállás. Emellett új eljárást dolgoztak ki nagyobb méretű könnyített kompozit anyagok összeillesztésére, amelyek ellenállnak a sérülésnek, és ezek felhasználásával 20 százalékkal könnyebbek lehetnek a repülőgépek. Kifejlesztettek egy olyan szárnytechnológiát is, amelynek segítségével a fékszárnyak között kiengedés után nincsenek rések, ezzel tovább csökkenthető a zaj, illetve a légellenállás.

A General Electric-kel és a Pratt & Whitney-vel együttműködve egy, a jelenleginél 2,5-15 százalékkal kevesebb kerozint használó hajtóművet is sikerült kifejleszteni.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

index

Az újrahasznosítás, szelektív hulladékgyűjtés témával folytatódik a Médiaunió Nem nehéz…! című kampánya

Nem nehéz…!, erről szól a Médiaunió idei kampánya, amelynek témája a környezetvédelem, a tudatos fogyasztás, és a hulladék újrahasznosítása.