Félcentizgető kukások

Mérőszalaggal járnak a kukások Nagy-Britanniában Coventry városában és méricskélik a kukák “szájának” nyitottságát: ha ugyanis fél centinél nagyobbra “tátott” a fedél, nem kötelesek kiüríteni.

Az új szabályt egészségügyi és biztonsági megfontolásból hozták. Ha túlpúpozza a lakosság kukáit, akkor abból lehullhat a járdára szemét és megütheti egy gyalogos bokáját. A szabály betartatása végett nem ürítik a tartályokat a kukások, a túlpakolónak pedig nyakán marad szemete.
Karácsony táján persze még több a hulladék, és a tél zordsága is fennakadásokat okoz a szemét elszállításában, így aztán akadnak Coventryben olyan kukák, melyeket már három hete nem mozdított meg szemetesember – adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.
A lakosság persze nem örül.
“Hiába kértem a szemeteseket, hogy ürítsék ki a kukám, nem voltak hajlandók rá, pedig csak némi kartonpapírtöbblet volt benne, nem veszélyes atomhulladék” – idézett a lap egy polgárt.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.