Faölelési rekord felállítására készülnek Sopronban

Faölelési rekord felállítására készülnek húsvétvasárnap Sopronban, a Lővér Hotel mögötti fenyveserdőben.

Az eseménnyel a szálloda vendégeinek és valamennyi érdeklődőnek a Lővérek páratlan természeti környezetére szeretnék ráirányítani a figyelmet – mondta Sándorfi Róbert hoteligazgató az MTI-nek csütörtökön. A 11 órakor kezdődő programra vadászkürtösök hívogatják a sokadalmat. A résztvevőket regisztrálják, a rekordkísérlet eredményét pedig hitelesítik. A közreműködőknek bizonyára élményt nyújt, amikor a fatörzsek vastagságától függően ketten- hárman néhány percre átölelnek egy-egy fát a nyugalmat adó erdőben, amely a testi és a lelki egészség egyik forrása – utalt a faterápia alapvetésére Sándorfi Róbert. A szervezők bíznak abban, hogy az esemény arra sarkallja a résztvevőket, hogy keressék a kapcsolatot a természettel – fűzte hozzá az igazgató. A rekordkísérletet Szent György-napi kézműves vásárral kötik össze, amelyen egyebek között keramikusok, bőrművesek, foltvarrók kínálják portékáikat. Emellett helyi borokat, különleges mézeket kóstolhatnak a rendezvény vendégei. A tavaszköszöntő programból hagyományt akarnak teremteni a soproni Lővérekben.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.