hirdetes
Kezdőlap / Technológiák / Zöld autó / Biodízel / Ezért drága az üzemanyag – íme
Tudj meg többet: Biodízel

Ezért drága az üzemanyag – íme

Szavak nélkül is megértik egymást a német üzemanyagpiacot uraló multinacionális óriásvállalatok, így nem kell kartellezéshez folyamodniuk, mégis szinte egyszerre lépnek, túlhatalmuk miatt pedig az árak is túlzottak – fejtette ki csütörtökön a német versenyhatóság elnöke.

Andreas Mundt elmondta: a 82 milliós országban az üzemanyagpiacot öt szereplő uralja. A Shell, a Total, valamint a BP – amely az Aral töltőállomások tulajdonosa -, továbbá a Jet kutakat üzemeltető ConocoPhilips és az Esso hálózatot működtető ExxonMobil együttvéve a bevétel 65 százalékát szerzi meg. A piacon oligopólium alakult ki, a vezető cégek között nincsen számottevő verseny – mutatta ki a hatóság. A piac működését 3 évig tanulmányozták és megállapították, hogy az árak egy óramű pontossággal működő rendszerben alakulnak. Elsőként az Aral vagy a Shell lép, majd 3 óra elteltével a páros aktuálisan második tagja következik. A három további meghatározó szereplő ugyancsak szabályos időközönként igazítja árait a trendhez. Árcsökkenés ugyan gyakrabban fordul elő, mint áremelkedés, a drágulás azonban mindig nagyobb mértékű, mint a csökkenés.

 
“A cégek szavak nélkül is megértik egymást, az árak ezért túlságosan magasak” – mondta Andreas Mundt, hozzátéve, hogy a versenyhatóság minden eszközzel fellép a piacon uralkodó cégek további erősödése ellen. Az üzemanyag ára emelkedik, az adótartalom azonban csökken, a drágulásból így az államháztartás nem profitál – közölte a berlini gazdasági minisztérium. A tárca kimutatása szerint például a diesel fogyasztói árában az adótartalom 1999 és 2010 között 63 százalékról 54 százalékra csökkent. Az ADAC német autóklub honlapján szereplő adatok szerint a diesel üzemanyag átlagos literenkénti ára jelenleg 1,4 euró (376 forint). A 98-as benzin literje 1,61 euróba kerül.

Ajánlott tartalom

Nem Magyarországon építi első európai gyárát a Tesla

Berlin mellett építi fel első európai üzemét a Tesla - jelentette be Elon Musk, az elektromos autókat gyártó amerikai társaság vezetője a német fővárosban kedd este.