Eszeveszett tempóban irtják az esőerdőket

Hiába figyelik műholdakkal a Föld tüdejének számító őserdőt, a fakivágás üteme és mértéke újfent felgyorsult, jelentette be a brazil kormány.

Csak idén májusban 465 négyzetkilométernyi területet pusztítottak ki, ami csaknem az ötszöröse annak, amennyi erdőséget egy évvel korábban 2012 májusában taroltak le. A terület három New Yorkkal egyenlő, – jegyezte meg a Reuters. Az esőerdő visszaszorítása nemcsak illegális facsempészek munkája, főleg nem ilyen mennyiségben. A környezetrombolás olyan projektek rovására írható, mint a kormányzati építkezések és agrárprojektek (exportra szánt élelmiszer- és bioetanol-növények termesztése).

Esőerdő papírjából készült a gyerekkönyv?

A HarperCollins (HC) könyvkiadó vitatja a Rainforest Action Network (RAN) állítását, miszerint a cég egyes gyerekkönyveit olyan papírra nyomtatta, melynek rostjait “jelentős mennyiségben” válságos állapotú indonéz esőerdőkből nyerték ki, vagyis nem fenntartható módon kitermelt fákból. Az említett alapanyagot több különféle kötetben is megtalálták, köztük a Fancy Nancy’s Splendiferous Christmas című gyerekkönyvben. Ezt azonban még azelőtt nyomtatták (2012 februárját megelőzően), hogy a kiadó vállalta, csakis minősített fa- és papíripari malmokból szerez nyersanyagot.

A kiadó és az erdővédelmi szervezet afféle állóháborúba kezdett. Utóbbi információt kért a könyvekhez felhasznált anyagokról, a kiadó viszonzásképpen a teszt részleteit akarta látni, de egyik fél sem árult el a másiknak semmit. A RAN azzal okolta a titkolózást, hogy a HC két éven át nem volt hajlandó betekintést engedni a papírbeszerzési eljárásaiba, akkor nekik sem kell betekintést engedniük az irataikba. Mindazonáltal kilátásba helyezték, hogy nyitottak lennének érdemi eszmecserére személyesen a kiadó felső vezetőivel. A HC nem kapott az alkalmon, mindössze újfent megerősítette: bárki bármit mond, az indonéz faanyagokat igenis eltüntették könyveikből.

A RAN számos kiadót -például a Disney-t- bírta rá arra, hogy ne dolgoztassanak az Asian Pulp and Paper és az Asia Pacific Resources International vállalatokkal, melyek nem fenntartható módon termelik ki a fákat. A HC tagadja, hogy e két vállalat a beszállítói hálózatába tartozna.

Olajbányászat indul az öko-paradicsomban
Ecuador engedélyezi, hogy olajcégek kutatófúrásokat végezzenek a Yasuní Nemzeti Parkban, amelyet az UNESCO a Világörökség részének nyilvánított. Az ország elnöke szerint a külföld nem adott elég pénzt a Park védelmére, írja a klimablog.hu.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.