Eszement sebességgel irtják az amazonasi erdőket a műholdak szerint

Védett területen és az őslakosok rezervátumaiban is vágják a fákat.

Egy független környezetvédelmi szervezet szerint húsz százalékkal nőtt az amazonasi esőerdők irtásának sebessége tavaly augusztus óta. A műholdas felvételek arról tanúskodnak, hogy a térségben 2169 négyzetkilométer területű erdő tűnt el augusztustól áprilisig – jelentette be hétfőn a brazíliai Belémben lévő Imazon (Instituto do Homem e Meio Ambiente da Amazonia – Az Amazonas térsége embereinek és környezetének intézete). Ez 20 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, akkor 1807 négyzetkilométer volt a veszteség. Az elemzők az esőerdők területcsökkenését nagyobbrészt a szabadjára engedett fakivágással és termőföld-kialakítással magyarázzák, előfordul, hogy az irtás védett területen és őslakosok rezervátumaiban folyik. A januárban hivatalba lépett új brazil államfő, Jair Bolsonaro és környezeti minisztere megkérdőjelezi a klímaváltozást, és már beiktatása előtt közölte, hogy kiterjesztik a bányászatot és az nagyüzemi mezőgazdaságot az országban, a védett területeken is. Az 1990-ben létrehozott Imazon az Amazonas esőerdőinek megóvására jött létre. Szakemberei rendszeresen készítenek jelentéseket a térség környezetének állapotáról, a szervezet eddig nagy hatással volt a dél-amerikai állam környezetvédelmi politikájára. Algoritmust fejlesztettek az erdőirtás valós idejű megfigyelésére és Google Earth-szel együttműködve létrehoztak olyan eszközt, amellyel az interneten is nyomon követhető az erdőirtás az Amazonas térségében.

 

 

mti/hvg.hu

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.