ENSZ: csökkent a globális fakitermelés mértéke az elmúlt évtizedben

Csökkent a globális fakitermelés mértéke az elmúlt évtizedben, de még így is több mint fél magyarországnyi erdőterület tűnik el évente a föld színéről – derül ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön közzétett jelentéséből.

A dokumentum szerint 2000 és 2010 között évente átlagosan 13 millió hektárnyi erdő pusztult el emberi beavatkozás vagy természeti okok miatt, szemben az 1990 és 2000 közötti 16 millió hektárral.
Az elmúlt évtizedben a nettó erdőveszteség is csökkent, az 1990-es években mért évi 8,3 millió hektárról 2000 és 2010 között évi 5,2 millió hektárra. Ez nagyrészt az ambiciózus ázsiai erdőtelepítéseknek köszönhető, de a trend megfordításában sokat jelentettek azok az erőfeszítések is, amelyeket a fő fakitermelőnek számító Brazília és Indonézia tett az erdőirtás lassításáért – olvasható a jelentésben.

“Most először kijelenthetjük, hogy a nemzeti és nemzetközi szinten megtett, összehangolt erőfeszítéseknek köszönhetően csökkent a globális fakitermelés mértéke” – mondta Eduardo Rojas, a FAO erdészeti részlegének igazgatóhelyettese.
A FAO szerint a szigorúbb jogszabályok is hozzájárultak az erdőpusztítás lassításához: 2000 óta közel 80 ország hozott vagy aktualizált erdőpolitikai jogszabályokat, sok állam a fenntartható fejlődés jegyében helyi közösségeknek utalta ki az erdős területeket.
A nemzeti parkokban vagy más jogilag védett területeken található erdők aránya 13 százalékra növekedett, ami 1990-hez képest 94 millió hektáros bővülést jelent – áll a jelentésben.
Jelenleg a világon összesen valamivel több mint 4 milliárd hektár erdő található, ami a szárazföldi területek 31 százaléka. Az erdők által megkötött 289 milliárd tonna szén-dioxid több, mint a légkörben összesen található, azonban az elmúlt évtizedben évi átlagban 0,5 milliárd tonnával csökkent a megkötött mennyiség.

A kedvező trend ellenére Mette Loyche Wilkie, a világ erdeinek számbavételével foglalkozó 2010-es FAO-program koordinátora arra figyelmeztetett, hogy a nettó területfogyás lassulásáért elsősorban felelős kínai, indiai és vietnami erdőtelepítések 2020-ra véget érnek, így ekkortól újra felgyorsulhat az erdős területek zsugorodása, ha az országok nem korlátozzák erélyesen a fakitermelést.
Indonézia az 1990-es években átlagosan évi 1,9 millió hektáros fakitermelését jelentősen, évi 0,5 millió hektárra csökkentette az elmúlt évtized átlagában. Brazília ugyanezen az időtávon 2,9 millió hektárról 2,6 millió hektárra csökkentette kitermelését.

Dél-Amerika évi 4 millió hektáros nettó erdőterület-veszteségével továbbra is első a földrészek között, a második helyen Afrika áll 3,4 millió hektárral. Ázsia ezzel szemben évi átlagban közel 2,2 millió hektárral bővítette erdeinek területét, köszönhetően az évi mintegy 4 millió hektáros bővülést hozó kínai, indiai és vietnami erdőtelepítéseknek. Észak- és Közép-Amerikában nagyjából stabil maradt az erdők összterülete, míg Európában bővülés mutatkozott, bár a korábbinál kisebb ütemben.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.