Energiaklub: Magyarország energiaigénye az atomerőmű bővítése nélkül is ellátható

Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ magyarországi alternatív energiamodellje szerint a magyar villamosenergia-rendszer az új atomerőművi blokkok nélkül is képes 2030-ban ellátni az akkor felmerülő igényeket.

Ámon Ada, az intézet igazgatója az Energiaklub keddi budapesti konferenciáján azt mondta, hogy az új paksi blokkok építéséről elmaradt a szakmai és társadalmi vita, nem ismertek a döntést megalapozó tanulmányok, illetve a lehetséges egyéb alternatívák. Az Energiaklub szerint van olyan alternatíva, amely szerint nem kell egy újabb megaberuházást megvalósítani – tette hozzá.

Az igazgató a tanulmány ismertetésekor hangsúlyozta, hogy a hagyományos energiahordozókra és nagy erőművekre alapozó centralizált rendszerrel szemben a decentralizált energiamodell rugalmasabb, főként a helyi, megújuló energiaforrásokra próbál építeni, és csak ezután a többi erőforrásra. Hozzátette azt is, hogy a decentralizált modell egyebek mellett a foglalkoztatottságot is segíti, mert nem egy helyen jönnek létre munkahelyek, hanem az ország számos pontján.

Az Energiaklub saját modelljének kidolgozásához a dán fejlesztésű EnergyPLAN energiatervező szoftvert használta. Számításaik szerint a magyarországi villamosenergia-igények 2030-ig elmaradnak majd a kormányzati előrejelzésektől, a hiányzó kapacitások pótlására így több idő marad, nincs sürgető körülmény a paksi projekt megindítására.

Az Energiaklub tanulmányában az új atomerőművi blokkok építése helyett a megújuló energiaforrások nagyarányú felhasználására, az energiafogyasztás racionalizálására, energiahatékonysági fejlesztésekre és egy rugalmas, decentralizált energiarendszer kiépítésére tesz javaslatot.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.