Energiacsúcs – A Fidesz támogatja a találkozó céljait

A Fidesz egyértelműen és határozottan támogatja a budapesti energiabiztonsági csúcstalálkozót, és egyetért a konferencián elfogadandó nyilatkozat összes céljával – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerdán az MTI-vel.

A fideszes politikus a csúcstalálkozó helyszínén azt mondta, a térség energiabiztonságának kulcsa egyrészt egy észak-déli irányú energetikai és infrastrukturális korridor megalkotása, továbbá a Nabucco gázvezeték megvalósulása.
Az ellenzéki politikus úgy vélte, kialakulóban van olyan közép-európai együttműködés, amely a Fidesz külpolitikájába illeszkedik.
Németh Zsolt úgy fogalmazott, a kormány, mandátumának legvégére, megtalálta azt a megfelelő politikai vonalvezetést, amelyet az ellenzéki párt elvárt volna az elmúlt nyolc évben.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.