Energetikai vállalatokat vásárolna a Hitachi

Az Asahi Shinbun napilap és a Kyodo hírügynökség információi szerint a japán Hitachi gépipari konszern közel áll a brit Horizon Nuclear Power atomenergetikai vállalat, a német RWE power és az E.ON energiaipari konszern nagy-britanniai közös vállalatának megvásárlásához. A hírforrások állítólag belső vállalati körökből szerezték az információkat.

A német Handelsblatt online kiadása a héten csütörtökön jelentette a brit vállalat közelgő eladását. A lap idézte az RWE szóvivőjét, aki szerint a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak. A Handelsblatt ugyanakkor belső értesülésre hivatkozva jelezte azt is, hogy a japán Hitachi konszernt tartják esélyes vevőnek. A két német energiaipari konszern az idén márciusban jelentette be a nagy-britanniai atomenergetikai vállalatok eladását, mivel Németországban az energiaipari fordulat miatt fel kell hagyniuk az atomenergia-termeléssel. Az RWE és az E.ON eredetileg nagy atomenergetikai fejlesztési terveket szőtt Nagy-Britanniában. Két évvel azelőtt, hogy a fukusimai atomkatasztrófával új időszámítás kezdődött az atomenergia-iparban, több atomerőmű építésének tervét jelentették be 2009-ben, hogy az áramtermelési kapacitásukat 6000 megawattra növelhessék. Erre 2025-ig összesen 11 milliárd angol fontot költöttek volna. A japán lap és hírügynökség szombati értesülése szerint a Hitachi igazgatótanácsa kedden ül össze, hogy tárgyaljanak a szerződés elfogadásáról, amit valószínűleg még aznap hivatalosan be is jelentenek. A döntés olyan szempontból nem lenne meglepő, hogy a konszern értékesítési árbevételének tíz százalékát adja az atomenergia-ipari berendezésgyártás és létesítménykivitelezés. A Hitachi kedden teszi közzé a harmadik negyedévre vonatkozó üzleti eredményeit is.

Ajánlott tartalom

Az INA megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos új stratégiai projektekre vonatkozó szerződéseket írt alá

Az INA horvát olajipari vállalat két szerződést írt alá, egyik egy zöld hidrogénüzem építésére vonatkozik a rijekai finomítóban, a másik egy biometán-előállító létesítményre Sziszekben - közölte a vállalat az MTI-vel kedden. A két új stratégiai projekt együttes értéke 98 millió euró, és várhatóan 2026-ra készül el.