Eltűnik az északi-sarki jégsapka

Az északi-sarki jégsapka húsz-harminc éven belül nyaranta teljesen eltűnik majd egy kutatócsoport szerint, ami az északi-sarki jégtakarót tanulmányozta idén tavasszal. A szakemberek szerint egy évtizeden belül a melegebb hónapokban valószínűleg hosszabb ideig szinte jégmentes lesz a térség.

Pen Hadow sarkkutató és két társa március 1. és május 7. között 73 napon át 450 kilométer járt be az Északi-sarkvidéken. Több mint hatezer helyen vettek mintákat a jégből az északi-sarki Beaufort-tenger északi részén, és úgy találták, a jég átlagos vastagsága alig 1,8 méter, miközben a gerinceket is beszámítva ez korábban 4,8 méter volt.

„A nyári jégtakaró teljesen el fog tűnni húsz-harminc éven belül, de már jóval hamarabb jelentősen visszahúzódik. Tíz éven belül az északi-sarki jég nyílt tenger lesz. Az 1,8 méteres átlagos jégvastagság az elsőéves jég jellemzője, ami nyáron sokkal sérülékenyebb, a többéves jég pedig sokkal gyorsabban húzódik vissza. Ez a folyamatban lévő globális klímaváltozás konkrét példája” – mondta Peter Wadhams professzor, a Cambridge-i Egyetem sarki óceánfizikai csoportjának vezetője.

A felmérés sötét képet fest a jégolvadással kapcsolatban, mert az sokkal gyorsabban történik, mint gondoltuk. „Ha az északi jégsapka elmozdul, nagyon más és sokkal melegebb világban találjuk magunkat” – hangoztatta Martin Sommerkorn, a Természetvédelmi Világalap (WWF) nemzetközi sarkkutatási programjának klímaváltozási tanácsadója. „Mindez a Föld népességének negyedét érintő áradásokhoz vezethet, jelentősen megnöveli az üvegházhatást és szélsőséges időjárási változásokat okozhat.”

A globális felmelegedés hatására felértékelődött az Északi-sarkkör, mert a zsugorodó jég egy napon fejlesztési lehetőségeket és új hajózási útvonalat jelenthet. A gyors olvadás lehetővé teszi majd az Észak-nyugati átjáró és a Csendes-óceán közötti kapcsolatot, ami 4800 kilométerrel csökkentheti a Távol-Keletről a Szuezi-csatornán Európába tartó hajók útját.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.