Élőhely rehabilitáció az Erdőtelki Arborétumban

Komplex élőhely rehabilitáció kezdődik Magyarország örökzöldekben leginkább bővelkedő arborétumában, a Heves megyei Erdőtelken – jelentette be szerdán az arborétumot fenntartó gyöngyösi Károly Róbert Főiskola rektorhelyettese.

Bíró Tibor elmondta, hogy a 132 millió forintos beruházás, amelynek megvalósítása során elsősorban a belvízelvezető és az öntözési infrastruktúra kiépítésére kerül sor, az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjának keretében valósul meg. Hozzátette: a rehabilitáció keretében sor kerül a mesterséges tó és a meglévő csatornák rekonstrukciójára, a terület öntözőrendszerének kiépítésére, felújítják a  védő kerítést és madárodúkat helyeznek ki a fáskertben. Antal Gábor, az arborétum vezetője arról szólt, hogy a kertet 1895-ben hozták létre az erdőtelki kastélyt övező parkban. A 6 hektárosra növekedett arborétumban mintegy 1.200 faj 1.800 egyede látható. A teljes védett terület 25,5 hektár, ebből 7,2 hektárt kezel a főiskola, a fennmaradó részt, amelyen égerláp található, a Bükki Nemzeti Park gondozza – mondta Antal Gábor. A rehabilitáció, a tervek szerint 2014 január végén fejeződik be.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.