Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Állatvédelem / Elkezdődött a kék vércsék őszi gyülekezése

Elkezdődött a kék vércsék őszi gyülekezése

Elkezdődött a kék vércsék őszi gyülekezése, egy-egy helyen ezernél is több madár gyűlhet össze.

A szakembereken kívül eddig csak kevesen lehettek szemtanúi Európa egyik legszokatlanabb őszi vonulási eseményének, az akár több ezer kék vércse együtt éjszakázó csapatainak esti behúzásának – közölte a  Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pénteken az MTI-vel. Az éjszakázó csapatok szeptember közepén érik el a legnagyobb létszámot, ilyenkor egy-egy helyen ezernél is több madár gyűlhet össze.
A tavaly lezárult kékvércse-védelmi LIFE Nature program egyik jelentős eredménye volt, hogy sikerült felderíteni a Pannon-régió, elsősorban Magyarország területén több mint harminc őszi gyülekezőhelyet. Ezeken évek óta folyik a madarak rendszeres számbavétele augusztus-szeptember hónapokban, augusztus 2-én 33 helyen 3468 kék vércsét számláltak meg.

Ajánlott tartalom

Veszélyeztetett állatok védelmére vásárol meg egy birtokot Új-Dél-Wales

Új-Dél-Wales bejelentette, hogy történelme legnagyobb magántelek-vásárlásával hoz létre nemzeti parkot veszélyeztetett állatai védelmére - írta a BBC hírportálja.