Elkészült a Dombóvár és Kaposszekcső közötti kerékpárút

Teljes hosszában elkészült a Kaposszekcsőt Dombóvárral összekötő, öt kilométeres kerékpárút, amelynek utolsó, egy kilométeres szakaszát pénteken Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter avatta fel Kaposszekcsőn – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel.

Az összesen 55 millió forintos beruházáshoz 46 millió forinttal járult hozzá az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar költségvetés – tájékoztatott a szaktárca.
Kovács Ildikó projektvezető az MTI-nek elmondta: az utasszámlálás adatai szerint naponta közel 200-an járnak kerékpárral – elsősorban dolgozni – Kaposszekcsőről Dombóvárra, illetve Dombóvárról a kaposszekcsői ipari parkba. A munkába járóknak ezentúl nem a nagy teherforgalmat bonyolító 611-es úton kell közlekedniük, hanem biztonságos kerékpárutat használhatnak – tette hozzá.

A projektfelelős megjegyezte: a beruházásnak turisztikai jelentősége is van, a most átadott szakasszal együtt tíz kilométer hosszan, Kaposszekcsőtől Gunarasfürdőig vezet kiépített kerékpárút.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.