Az elmúlt napokban egy magyarországi gyártóbázis építésének lehetőségéről tárgyalt együttműködő partnerekkel Stefano Rampini, az egyik legnagyobb olaszországi buszgyár vezérigazgatója.

Elektromosbusz-gyárat tervez Magyarországra a Rampini is

Az elmúlt napokban egy magyarországi gyártóbázis építésének lehetőségéről tárgyalt együttműködő partnerekkel Stefano Rampini, az egyik legnagyobb olaszországi buszgyár vezérigazgatója.

Mint lapunknak elmondta, a tervek szerint jelentős részben magyar beszállítókkal készülne a magyarországi olasz elektromos busz, de a gyártóbázis pontos helyét egyelőre nem árulhatja el. Rampini közölte, hogy kezdetben a magyar piacra, később nyugatra gyártanának elektromos buszokat.

A Rampini cég nem ismeretlen Magyarországon. 2014-ben a Siemens-Rampini megnyerte a BKV 21 elektromos buszra kiírt tenderét, ám a buszokat kormányzati jóváhagyás hiányában nem tudta kifizetni a BKV, így kicsúsztak a vásárlási határidőből. Az olasz cég a fiaskó ellenére bízik a magyar piacban.

A hetvenéves cég sok mindent gyártott történelme folyamán, például tűzoltóautókat is a magyar hadseregnek. A Rába Rampini reptéri tűzoltóautót a Csepel P1500 típus leváltására állították készenlétbe a 90-es évek elején. A honvédség csak a Rampini 9118. R 1304 típusú felépítményt vásárolta meg, hordozója az akkoriban már használatban levő Rába 13.256 FA 001 járműalváz lett, írta róla a tuzoltoautok.hu

Nemcsak a Rampini, hanem a kínai BYD elektromosbusz-gyártó cég is belengette, hogy építene egy gyárat Magyarországon, méghozzá Komáromban. A komáromi gyár elektromos buszokat, autókat és targoncákat gyártana egy 300 főt foglalkoztató üzemben, ám ha a BKV-s buszbérlés kútba esne, akkor egyelőre a gyárat sem indítják el, közölte lapunkkal tavaly év végén Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója. Ugyanis a BKV a kínaiakkal is ugyanúgy kibabrált, mint a Rampinivel: hiába nyertek tendert, a buszokat végül nem rendelték meg tőlük.

Mindkét tenderbuktának a magyar MABI örülhetett legjobban: a BKV végül tőlük vásárolt 20 darab elektromos midibuszt tavaly decemberben. A MABI is a magyar elektromosbusz-piacra építi a stratégiáját, Modulo néven futó buszukkal szeretnének tarolni rajta. A busz prototípusa egyelőre próbajáratként rója a budapesti utakat, és nemrég nagyon szerencsétlen eset történt meg vele: kiesett a kereke, és leütött a lábáról egy gyalogost.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.