Elektromos töltőállomásokat adtak át Sopronban

A soproni vasútállomás parkolójában elektromos autó gyorstöltő-berendezést adtak át az önkormányzat vezetői hétfőn. A Jereván-lakótelepen a Kodály téren is üzembe helyeztek egyet.

A két töltőállomás kiépítésének összköltsége 5.2 millió forint, ebből az állami támogatás összege 4.9 millió forint volt.
Az elektromos meghajtású járművek jelentik a közlekedésben a jövőt. A város önkormányzata országos pályázatot nyert, így vált lehetségessé, hogy két, egyenként két-két töltőfejjel rendelkező oszlop létesüljön az elektromos autók részére. Az ott felhasznált villamos áram díját az önkormányzat átvállalja. További jó hír, hogy a töltés idejére, de maximum három órára az érintett parkolókat ingyenesen vehetik igénybe az elektromos autósok. A városvezetés az adókedvezmények mellett ezen intézkedésekkel is ösztönzi az elektromos gépjárművek elterjedését – jelentette ki átadó beszédében Fodor Tamás polgármester. Mint mondta, a városvezetés folytatni kívánja az elektromos töltőállomások telepítését.

– Ez a beruházás túlmutat önmagán – emelte ki Simon István alpolgármester. – Sopron ismét tett egy újabb lépést a zöldebb, fenntarthatóbb jövő felé. Minden előrejelzés azt mutatja, hogy elérkezett az elektromos járművek korszaka. Az elektromos meghajtású járművek nagy előnye a nulla károsanyag-kibocsátás, továbbá az energetikai hatékonyság – hangsúlyozta. Barcza Attila országgyűlési képviselő hozzátette, Sopron folyamatosan fejlődik, ez elmúlt években megindított kormányzati és önkormányzati beruházások jól példázzák ezt. A töltőállomások létesítése nemcsak a helyi elektromosautó-tulajdonosoknak, hanem az ilyen modern járművel városunkba látogatók számára is fontos. A kivitelezők részéről Szilágyi Zoltán, az MVM Partner osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, legközelebb Csornán és Kapuváron is várható elektromos autó töltőállomás kialakítása. A gyorstöltő 2-3 óra alatt, míg a villámtöltő 25-30 perc alatt tölti fel a jármű akkumulátorát, írta a kisalföld.hu.

Ajánlott tartalom

A német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.