Elektromos töltőállomások a Nyugat-Dunántúlon

Elektromos járművek feltöltésére alkalmas töltőállomások építését tervezik a Nyugat-Dunántúlon. Egy berendezés akár húsz perc alatt is feltölt például egy elektromos biciklit, az üzemanyag ára pedig harmada-negyede a fosszilis anyagokénak.

Bár Magyarországon még kevesen használnak elektromos járművet, egyre több a hibridautó, elektromos bicikli és moped írja az mr1. Ezért határozta el a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség, hogy töltőállomások telepítésével meghonosítja a régióban az „elektromos közlekedést”. Az év végére akár tizenöt-húsz szerkezetet is elhelyezhetnek a térségben. Egy töltőállomás akár húsz perc alatt is feltölt egy elektromos biciklit, az üzemanyag ára pedig harmada-negyede a fosszilis anyagokénak, ráadásul ez az üzemanyag környezetbarát – mondta a 180 percben Magyar Dániel, az ügynökség ügyvezető igazgatója.

Az egyik, napelemekkel működő töltőállomást Győrben építik ki, ha pedig sikeres lesz a német és osztrák partnerekkel közösen benyújtott európai uniós pályázat, közös, közép-európai „E-mobility koncepciót” alakítanak ki. Szintén a tervek között szerepel a szlovén-magyar határ mindkét oldalán töltőállomások építése. A számítások szerint 30-40 kilométerenként kellene e-töltőállomást létesíteni ahhoz, hogy folyamatosan lehessen közlekedni az elektromos járművekkel.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.

Nincs hozzászólás

  1. Elektromos autót a népnek!

  2. nagy krisztian

    Pg bikes-t 7000w -osat