Elektromos szemétszállító autót terveztek Debrecenben

Elektromos hajtású kommunális hulladékgyűjtő autó prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem (DE) műszaki karán csaknem 440 millió forint európai uniós és hazai központi költségvetési támogatással – jelentette be Szűcs Edit, a kar dékánja hétfőn sajtótájékoztatón.

Az elektromos autó kedden Békéscsabára indul, ahol féléves szemétszállítási ciklusban tesztelik, a gépkocsi egyetlen töltéssel teszi meg a Debrecen-Békéscsaba távolságot – tette hozzá a dékán, amikor újságíróknak bemutatták az elektromos kukásautót.

A prototípus előállítását további 200 millió forinttal támogatta a kocsit üzemeltető békéscsabai TAPE Kft., s a teljes támogatási keretből nemcsak a jármű tervezését és építését oldották meg, hanem felépült a fejlesztéshez szükséges műhely és kialakították az elektromos hajtású járművek tesztállomását is – mondta el az MTI érdeklődésére Husi Géza dékánhelyettes, a műszaki kar villamosmérnöki és mechatronikai tanszékének vezetője.

Tájékoztatása szerint a most elkészült prototípuson kívül nincs az országban forgalomban olyan autó, amiben váltóáramú motort hajtanak egyenáramú akkumulátorokkal.

Az új autó használata jelentős költségmegtakarítást is eredményez: számítások szerint a gázolaj évi 25 millió forintos költsége helyett az elektromos kukásautó mindössze évi 4 millió forintos villamos energiával üzemeltethető – jegyezte meg a tanszékvezető hozzátéve: a gépkocsi vételi ára sorozatgyártás esetén csak néhány millió forinttal haladná meg egy hasonló diesel jármű árát.

-

Bartha István mérnöktanár, fejlesztőmérnök a kocsi paramétereiről elmondta: a gépkocsi villanymotorja 55 kilowattos, az akkumulátorok kapacitása óránként 113 kilowatt.

A 600 voltos főakkumulátor töltését a kocsi tetejére szerelt egyedi gyártású napelem segíti, míg a segédberendezések működését biztosító 24 voltos akkuk töltéséhez a kocsi két oldalán elhelyezett napelemek járulnak hozzá – ismertette a szakember.

Az első hazai elektromos kukásautót a szélesebb szakmai közönség október 9-én, a DE műszaki karának szakmai napján ismerheti meg – hangzott el a a sajtótájékoztatón.

-

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.