Elektromos motor tartja lázban Japánt

A legtöbb elektromos motor, amellyel találkozhattunk, külsőre nem különbözik sokban hagyományos benzines társaitól. A Znug Design új járgánya azonban most hozott egy kis színt a felhozatalba; ilyen járgányt ugyanis nem láthatunk minden sarkon.

A ZecOO nemrégiben debütált a 2012-es Tokyo Motorcycle Show-n, Kota Nezu tervezésében. Az alacsonypadlós, teljesen elektromos motorral ellátott jármű nagy sikert aratott a rendezvényen futurisztikus és egyben kicsit retrós külsejével. Na de a ZecOO nemcsak a külcsínnel vitte a pálmát – ugyanis akár 120 km/órás sebességgel is lehet vele száguldani az utakon. Ehhez jön még, hogy akkumulátora mindössze 4-6 óra alatt teljesen feltöltődik, mely után akár 88 és 138 kilométer közötti útra is indulhatunk. Mióta bemutatásra került a mintapéldány, a japán sajtóban nincs olyan nap, amikor ne kerülne említésre a Znug Design stílusos, mégis környezetbarát motorja. A legjobb hír pedig az, hogy a cég  korlátozott szériaszámban szalagra is tervezi dobni a ZecOO-t. A várható árat 70 ezer dollárra, vagyis kicsivel több, mint 15 millió forintra becsülik.

zecoo

zecoo

zecoo

Ajánlott tartalom

Gazdára találtak az első elektromos járművek a vállalati pályázaton

Megszülettek az első támogatói döntések a kormány februárban megnyitott programjában. Az eddigi nyertes pályázatok alapján 191 vállalkozás kap több mint 849 millió forint támogatást 218 új elektromos gépkocsi megvásárlásához - tájékoztatta az MTI-t szerdán az Energiaügyi Minisztérium (EM).