Elektromos kukásautó Debrecenből

Több mint 500 millió forint támogatásból fejleszt városi használatra tervezett elektromos hajtású kukásautót a Debreceni Egyetem (DE) műszaki kara, céges partnereivel együttműködve – jelentették be pénteken az egyetemen tartott projektnyitó értekezleten.

Gaál István rektorhelyettes elmondta: a DE műszaki kar és a Tappe Hulladékgazdálkodási Kft., valamint az Energotest Diagnosztikai és Automatizálási Kft. 2014 június végéig egy innovatív, napelemmel ellátott, elektromos hajtással rendelkező kommunális hulladékgyűjtő autó prototípusát fejleszti ki, amivel gazdaságos módon kiváltható a manapság használatos, fajlagosan nagy költségeket felemésztő hulladék begyűjtés. A Kommunális hulladék gyűjtésére alkalmas elektromos hajtású tehergépjármű fejlesztése című projekt összköltsége 567,1 millió forint, a Debreceni Egyetem részére nyújtott támogatás összege 211,3 millió.

A projekt eredményeként egy P-rendszámmal ellátott közúti próbákra alkalmas prototípus jármű készül el – tette hozzá. Husi Géza, a DE műszaki kar dékánhelyettesének tájékoztatása szerint a konzorcium által megvalósítani kívánt rendszerben a jármű mozgatását és a segédüzem (a szemét beöntése a tárolóedényből az autó rakterébe) működtetését, a kar villamosmérnöki és mechatronikai tanszéke által fejlesztett, szabadalmi bejegyzés alatt álló elektromos hajtás valósítja meg.

Ez a hajtás az elmúlt években az alternatív hajtású autók versenyén több alkalommal is bizonyított – fűzte hozzá.

Szabadalmi eljárás alatt álló hajtástechnikai megoldásunkkal könnyedén megvalósítható a gyorsításhoz használt energia nagy részének a visszanyerése az elektromos fékezés segítségével, ami szintén komoly energia-megtakarítást eredményezhet – ismertette a műszaki megoldás részleteit a dékánhelyettes, hozzátéve: a begyűjtési fázisban a teherautó jól meghatározott gyorsítási és lassítási ciklusokkal először az akkumulátorokban tárolt energiát közel 90 százalék hatásfokkal mozgási energiává, majd a lassításkor ezt az energiát szintén jó hatásfokkal újra elektromos energiává alakítja.

A villamosenergia-termelést a hulladékgyűjtő tetején elhelyezett napelemek segítik, amelyek, ha szükséges, közvetlenül a meghajtó rendszerbe táplálják be az energiát, így kímélve az akkumulátorokat – mondta a szakember.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.