Elektromos kólaszállítót tesztelnek

A teszt során arra a kérdésre keresik a választ, hogy az éjszakai töltés elegendő mennyiségű energiát biztosít-e a furgon számára a napközbeni szállítások lebonyolítására, vagy sem, írja a vezess.hu.

A jármű egyébként ezt megelőzően hét másik vállalatnál, többek között az AEON Retalil-nél, a FedExnél és a British Gas európai és japán érdekeltségű cégeinél vendégeskedett. Az e-NV200-al kapcsolatos tapasztalatokat folyamatosan gyűjtik egészen 2014-ig, a sorozatgyártásra szánt változat elkészültéig. A várakozások szerint az elektromos furgon a Nissan második legkeresettebb modellje lehet, melyet a Leaf követhet. Az új e-NV200-at hatalmas belső tér és multifunkcionális felhasználási lehetőségek jellemezik, azaz úgy alakították ki a műszerfal elrendezését, hogy mind magán, mind pedig vállalati felhasználásara megfelelő típus legyen. A furgon hajtásláncát a Leaftől örökölte, melynek köszönhetően csendes és környezetbarát üzemű jármű lett. Az e-NV200-at egy 24 kWh-os lítium-ionos akkumulátorral szerelik, mellyel egy feltöltés alatt 75-175 kilométert tehet meg. A 80 kW teljesítményű elektromos motor névleges nyomatéka pedig 207 Nm lehet. A Nissan mérnökei a kishaszonjármű megalkotásakor törekedtek arra, hogy a szállítmányozásban költségnövelő faktorokat a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsék. Az elektromos üzemű furgon januárban, az idei detroiti autókiállításon mutatkozott be a nagyközönség előtt. A Nissan mérnökei nagy reményeket fűznek az új típusoz, ugyanis bíznak abban, hogy a sikere hasonló lesz a korábban debütált szintén elektromos meghajtású Leaf-hez.

Ajánlott tartalom

Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.

Nincs hozzászólás

  1. Erre a gyenge e autora annyira van szügség mint a kolara….