Elektromos hajtáslánc-gyártó üzem épül Debrecenben

Három ütemben, nyolcéves fejlesztési program keretében mintegy 10 milliárd forintos beruházással elektromos hajtáslánc-gyártó üzemet épít Debrecenben az Inter Tan-Ker (ITK) Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft.; a beruházás első ütemének alapkövét Kósa Lajos (Fidesz) Debrecen polgármestere és Kossa György, az ITK Zrt. vezérigazgatója helyezte el.

Kossa György tájékoztatása szerint a beruházás első ütemének elkészültével 100-150 embernek, teljes befejezésekor 1.000-1.500 dolgozónak adnak majd munkát. Az első időszakban évente 200, az ITK által kifejlesztett elektromos hajtásláncot gyártanak évente mintegy 10 milliárd forint értékben. A gyártást az évi ezer darabig tudják növelni – tette hozzá Kossa György az MTI érdeklődésére.
A vezérigazgató elmondta: a lítiumion akkumulátorral és szinkronmotorral szerelt hajtásláncok iránt máris nagy az európai és az észak-amerikai érdeklődés, de reményét fejezte ki, hogy a korszerű energiatakarékos és környezetkímélő megoldás a hazai városi járműgyártás fellendülését is ösztönözni fogja.

Kósa Lajos az ünnepségen szólt arról, hogy a debreceni közösségi közlekedési modell országosan is példaértékű lehet: a helyi közlekedési cég csak szervezi a szolgáltatást, de nem tulajdonolja a buszokat. A buszokat az ITK, mint a Cívisbusz közlekedési holding tagja működteti, ez a megoldás segítheti a hazai ipar fejlesztését.
“Ahogy jelenleg a BKV és a Volán működik, az nem segíti a hazai buszgyártást” – mondta a polgármester, megjegyezve: ma a magyarországi közösségi közlekedés rossz szerkezeti rendszerben működik.
Debrecen szeretné az agglomerációban egy holdingba összehozni a Volánt és a helyi közlekedési céget – tette hozzá.
Kósa Lajos utalt Budapestre és agglomerációjára, mondván: “tévedés nem összehangolni a BKV-t, a Volánt és az elővárosi közlekedést”.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.