Elektromos autókat tesztel a Magyar Posta

Elektromos autókat és motorokat tesztel a Magyar Posta 2015. augusztus és 2016. január vége között, hogy a gyakorlatban szerzett konkrét tapasztalatok, adatok alapján dönthessenek a későbbi beszerzésről – jelentette be Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója pénteken, sajtótájékoztatón, Budaörsön.

A posta vezérigazgatója hangsúlyozta, a posta a logisztikai munka elvégzéséhez, a csomagkézbesítéshez költséghatékony és környezetkímélő megoldásokat keres.

Szarka Zsolt kiemelte: a tesztelés végén összesítik a tapasztalatokat, és kiderül, mennyiben lehet az elektromos járműveket a posta munkájában használni.

A Magyar Posta tájékoztatása szerint a tesztelés időszakában a elektromos gépjárműveket a Citroen (Citroen Berlingo), a Nissan (Nissan ENV 200), a Volkswagen (VW Golf7), a Kia (Kia Soul), valamint a Renault (Renault Kangoo) bocsátotta a cég rendelkezésére, a motorkerékpárokat pedig a Govecs biztosította.

Az autókat az első hónapokban Budapesten, később pedig vidéken használják csomagkézbesítési feladatokra, a motorokat futárpostai szolgáltatásban tesztelik – mondta.

A hagyományos meghajtású járműveknél 100 kilométerre vetítve az üzemanyagköltség 3500 forint, elektromos autóknál 1000 forint alatt lehet – jegyezte meg.

A vezérigazgató szerint az elektromos járműveket a sűrűbben lakott településeken lehetne célszerűen használni, ezeken a helyeken kisebbek a megteendő távolságok, sok a megállás. Hosszú távon véleménye szerint több száz elektromos jármű kerülhet a posta flottájába.

A tesztautókkal a Magyar Posta az eddigi tapasztalatok szerint – feladattól függően – átlagosan 60-100 kilométert tesz meg naponta.

A cég az elmúlt két évben elkezdte autóflottája korszerűsítését, 2013 óta 500 autót cserélt le, a közeljövőben pedig további több száz új autó üzembe helyezését tervezi. A korszerűsítésnek köszönhetően a posta 12 000 járműből álló flottájának átlagéletkora 10 évről 8 évre csökkent – mondta a vezérigazgató.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.