Elektromos autó vagy okos hálózat – tyúk vagy a tojás?

A jövőben várhatóan egyre több elektromos autó járja majd az utakat. Azonban ahhoz, hogy az egyre nagyobb állományt ki lehessen szolgálni, megfelelően kiépített infrastruktúrára lesz szükség, amit egyre több szakértő az okos energetikai hálózatokban látja ennek leghatékonyabb eszközét.

Az viszont kérdéses, hogy az egyre elterjedő elektromos járművek vonják-e majd magukkal a fejlesztéseket, vagy már egy kifejlett infrastruktúra kell ahhoz, hogy az elektromos hajtású autók ellepjék az utakat. A válasz számos tényezőtől függhet.

Képzeljük el, hogy munka után hazaérünk lemerült elektromos autónkkal. Másnap reggel használatra kész állapotban lesz rá szükségünk, ezért még este rácsatlakoztatjuk a hálózatra. És ugyanebben az időszakban, ugyanezt teszi több ezer másik elektromos autó tulajdonosa. A hálózatra egyébként is jellemző az áramfogyasztási szokásoknak megfelelő terhelésingadozás, ami a legfrekventáltabb időszakokban már most is fogyasztási csúcsokat eredményez, amelyeket az áramtermelés fokozásával egyenlítenek ki. Egy elektromos járművekkel teli világban az ingadozások csúcsértékei még inkább megnőnének, ami instabillá teheti az áramellátást.

Ezt a problémát oldhatja meg egy okos energetikai hálózat. Tegyük fel, hogy a nagy többség munka után csatlakoztatja fel az autót a hálózatra, és egészen a reggeli indulásig ott is hagyja. Így a töltés rögtön kezdetét venné, az éjszaka későbbi szakában pedig akár ki is lehetne húzni a kocsit. Egy okos hálózat viszont ezt a túlterhelést „osztaná szét” az éjszaka folyamán, enyhítve az áramfogyasztás során tapasztalható tetőzéseket. Ráadásul, ha épp szükséges, a csatlakoztatott autó – mondjuk, amíg tulajdonosa a munkahelyén dolgozik – képes rövid időszakokra akár plusz árammal is ellátni a hálózatot.

Az elektromos autók egy rövid autózásokkal teli napot kibírnak a feltöltött akkumulátorokkal, azonban a probléma akkor kezdődik, amikor az autó egy hosszabb út során lemerül. Mivel egy pár perces üzemanyag-tankolásnál több ideig, kb. 30-60 percig, teljes feltöltés esetén pedig annál is tovább szükséges tölteni őket, elkerülhetetlen, hogy a töltőállomásokat olyan helyekre tervezzék, ahol az ember egyébként is több időt tartózkodik: például munkahely, hivatalok vagy bevásárlóközpontok. Egy kiépített okos hálózat segítségével a fogyasztók olyan információkkal gazdagodhatnak, amelyek hatékonyabbá teszik az autó használatát. Például jóval pontosabban mérhető, hogy egy feltöltéssel mennyi utat képes megtenni a jármű, de a tulajdonos akár a feltöltés állapotáról is tudomást szerezhet egy mobil applikáció révén.

Mivel az elektromos autók kevesebb utat képesek megtenni egy tankolással, mint a benzinnel vagy dízellel működő társaik, a benzinkutakénál sűrűbben kellene a töltőinfrastruktúrát telepíteni, nem is beszélve az otthon található töltőállomásokról. Az optimális hálózat kiépítését is elősegítheti az okos mérés, amely pontos információkat továbbíthat a szolgáltatóknak az elektromos autók fogyasztását illetően.

Arról is érdemes beszélni, hogy kinek a felelőssége lesz biztosítani a rendszer kiépítését. Vajon a fogyasztók otthoni berendezését maguknak kell beszerezniük, ha elektromos autóval szeretnének járni? Vagy az áramszolgáltatók dolga, amelyek üzleti terveik részévé tehetnék a hálózatot? Esetleg a kormány feladata, hogy megvalósítsa a zöldebb jövőképet? És mi a helyzet a nyilvános állomásokkal?

Jelenleg még számos kérdés megválaszolatlan a témával kapcsolatban, az viszont biztos, hogy valamennyi csoport érdeke, hogy az elektromos autók minél előbb ellepjék az utakat. A kérdések tisztázása és az együttműködés nagyban hozzájárulhat, hogy a cél megvalósulhasson, a hosszú távú hatékonyság és fenntarthatóság eléréséhez azonban, mint láthatjuk, mindenekelőtt egy jól kiépített okos hálózatra is szükség van, írja az intellimeter.hu.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.