Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / Elállították az olajszivárgást a megtámadott iráni tartályhajón

Elállították az olajszivárgást a megtámadott iráni tartályhajón

Elállították az olajszivárgást a szaúdi partoknál megtámadott iráni tartályhajón – vált ismertté szombaton az iráni sajtóból.

A félhivatalos iráni Mehr hírügynökség arról számolt be, hogy a Sabiti nevű tanker a Perzsa(Arab)-öböl felé tart, és remélhetőleg hamarosan iráni vizekre ér. Egy iráni szóvivő szombaton “gyáva támadásnak” minősítette a történteket. Egyben kilátásba helyezte, hogy Irán nem hagyja válasz nélkül az esetet, de csak azt követően fog reagálni, hogy alaposan tanulmányozta annak körülményeit. Ali Rabei kijelentette, Irán kerüli azt, hogy elsietetten reagáljon, a tények alapos vizsgálatával fog eljárni. Hozzátette, megfelelő választ adnak a támadás kitervelőinek, de várnak addig, amíg minden részletet nem tisztáznak. A NIOC iráni állami olajtársaság tulajdonában álló tartályhajó a szaúd-arábiai Dzsiddától mintegy százharminc kilométerre volt, amikor a két robbanás történt pénteken. Jelentős károk keletkeztek két tározórekeszben, s a hajóból olaj ömlött a Vörös-tengerbe. Iráni szakértők terrortámadásra gyanakodtak, az olajtársaság pedig két rakétatalálatról számolt be. A tájékoztatás szerint a legénység egyik tagja sem sebesült meg, tűz sem keletkezett a hajón, amely stabil és irányítható maradt. Az Egyesült Államok azzal vádolja Teheránt, hogy köze volt az idén májusban és júniusban a Perzsa(Arab)-öbölben tartályhajók, valamint a szeptemberi szaúdi olajlétesítmények elleni támadásokhoz. Teherán ezt váltig tagadja. Szaúd-Arábia egyelőre nem kommentálta az iráni tartályhajót ért pénteki támadást.

 

Képünk illusztráció.

 

Ajánlott tartalom

ITM: a gazdasági növekedés és a klímavédelem céljai nem ellentétesek

A gazdasági növekedés és a klímavédelem céljai nem ellentétesek, inkább erősítik egymást; nyertese lesz a gazdasági fejlődésnek, aki megoldásokat kínál a világ talán legsúlyosabb problémájára - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a Portfolio Energy Investment Forum 2019 elnevezésű konferencián.