Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / Eladnak két magyar erőművet
Megjött az engedély, az E.On eladja debreceni és nyíregyházi erőművét a Veoliának. Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy az E.On eladja debreceni és nyíregyházi erőművét a Veoliának – írja a Napi Gazdaság keddi száma a GVH honlapján megjelent közlésre hivatkozva.

Eladnak két magyar erőművet

Megjött az engedély, az E.On eladja debreceni és nyíregyházi erőművét a Veoliának. Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy az E.On eladja debreceni és nyíregyházi erőművét a Veoliának – írja a Napi Gazdaság keddi száma a GVH honlapján megjelent közlésre hivatkozva.

Háromnegyed éve áll a termelés

A felek erről tavaly szeptember 2-án már aláírták az adásvételi szerződést. Akkor a két cég abban állapodott meg, hogy az ügyletet legkésőbb ez év végéig lezárják. A vásárlás tárgyát képező két energiatermelő egység egyébként 2013 júniusa óta nem üzemel, működésüket az E.On ugyanis a kedvezőtlen gazdasági környezetre hivatkozva “tartósan szünetelteti”. A két erőműben kapcsoltan hőt és áramot is előállítottak ezt megelőzően, ám ez a tevékenység veszteséget okozott a viszonylag magas gázár és az alacsony áramértékesítési díjak miatt.

Az E.On ezért 2013-ban a fűtési időszak előtt felújított és kialakított csak hőt előállítani képes kazánokat a két erőmű telephelyén, hogy ezek biztosítsák a távhőellátást a két nagyvárosban. Ezek ma is működnek, és mint a Veolia korábban lapunkkal közölte, a tranzakció során elsősorban ezeket az eszközöket tartották szem előtt.

Biomasszában is gondolkodnak

A társaság tavaly arról számolt be, hogy a két erőmű esetében hosszabb távon vizsgálják a biomassza-tüzelés alkalmazásának lehetőségét is. Az adásvétel után a Veolia portfóliója 760 megawatt hő- és 160 megawatt villamosenergia-termelő kapacitással bővül.

Ajánlott tartalom

Íme, 10 év alatt ennyit változott a napelemek teljestménye

Egyetlen képen mindaz, amiért ma kétség kívül érdemes napelemre váltani.