Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / Egymillió köbméternyi fát döntött ki a szél Hargita és Maros megyében

Egymillió köbméternyi fát döntött ki a szél Hargita és Maros megyében

Több mint egymillió köbméternyi fát döntött ki a múlt heti vihar Hargita és Maros megye erdőiben – írta a Krónika című erdélyi magyar napilap csütörtökön közölt összeállításában.

A lapnak nyilatkozó szakemberek elmondták, folyamatban van a széldöntések pontos felmérése, de ez még hetekig is eltarthat. Az azonban máris látszik, hogy a ledöntött fa mennyisége helyenként nagyobb, mint a kitermelési kvóta akár több évre is. Szerintük fontos lenne gyorsan kitermelni a ledöntött fát, hogy ne károsítsák meg a kéreg alá betelepedő rovarok, de a bürokrácia miatt két-három hónapig is eltarthat az engedélyek beszerzése. Izsák Árpád erdőmérnök, a Csíki Magánerdészet vezetője a lapnak elmondta: ahol nagy mennyiségű fát döntött le a vihar, az erdőtulajdonosnak kérnie kell az üzemterv módosítását, ami rendkívül bürokratikus folyamat. András Róbert erdőmérnök, a Zetelaki Erdőrendészeti Hivatal vezetője azt kifogásolta, hogy az állam nem nyújt segítséget katasztrófahelyzetben az erdőtulajdonosoknak, ahogy azt a mezőgazdasági területek károsodása esetében teszi. A szakember szerint esetükben ez azért is indokolt lenne, mert fiatal állományokat döntött ki a szél, amelyek értékesítési ára nem fedezi az újratelepítést. Kosza Elemér, a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság elnöke elmondta: próbálják hazahívni a külföldön dolgozó szakembereket, mert úgy tűnik, két-három évre is van munka a közbirtokosság erdeiben. Fejér Károly, a gyergyószárhegyi közbirtokosság elnöke arról beszélt, hogy minél hamarabb értékesíteni kell a fát, mert az elkövetkező időszakban várhatóan túlkínálat lesz a piacon, és ez az árban is meg fog mutatkozni.
Képünk illusztráció.

Ajánlott tartalom

Mégsem tiltja be a kormány az egyszer használatos műanyagot

Az erről szóló törvényjavaslatot – ahelyett, hogy az Országgyűlés elé került volna – Semjén Zsolt a kormány nevében visszavonta, írta a hvg.hu.