A német kormány 2020-ig egymillió elektromos autót akar látni a német utakon. A kampány szerint a prototípusokat Berlinben és Potsdamban kezdik gyártani előreláthatólag 2010-ben, majd további régiók következnek. 2012-től már piacra dobnák a járműveket.

Egymillió elektromos autót a német utakra 2020-ig!

A német kormány 2020-ig egymillió elektromos autót akar látni a német utakon. A kampány szerint a prototípusokat Berlinben és Potsdamban kezdik gyártani előreláthatólag 2010-ben, majd további régiók következnek. 2012-től már piacra dobnák a járműveket.

Az elektromos meghajtású autók kifejlesztése – mindenekelőtt környezetvédelmi okokból – a német kormány egyik központi
célkitűzése, amelynek megvalósítására 115 millió eurót irányzott elő. A programhoz hozzátartozik, hogy szerte az országban – a benzinkutak mintájára – elektromos töltőállomásokat építenek majd ki. Sőt a terv része az is, hogy a várostervezésben figyelembe veszik az “elektromos mobilitás” követelményeit is. A megindult kampányban fontos szerep jut az autók meghajtására szánt elemek kifejlesztésének, a kutatásra 170 millió eurót szánnak.
A célkitűzés, hogy 2020-ig egymillió elektromos autó száguldhasson az ország útjain, nem csupán a környezetvédelmet szolgálná, hanem kormányzati remények szerint jelentős számban új munkahelyeket is biztosítana.
Jelenleg 41 millió járművet tartanak nyilván Németországban, ebből az év elején mindössze 1452 volt elektromos jármű.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.