Egyedülálló ámbráscet expedíció

Az első magyar ámbráscet expedíció célja, a tengeri világ legnagyobb húsevő ragadozójának, az akár 20 méteres hosszúságot és 40 tonnás testtömeget is elérő nagy ámbráscet életmódjának megfigyelése.

Az expedíció tagjai, tengerbiológusok, cetkutatók és hivatásos búvárok, nemrég érkeztek haza az Azori-szigetek térségéből, ahol a tudományos adatgyűjtésen kívül, dokumentumfilmet is forgattak az óceán egyik legkülönlegesebb cetféléjéről. Az első magyar ámbráscet expedíció úttörő vállalkozás a hazai tengerkutatás történetében. Az OzoneNetwork csütörtöki Egyenlítő c. műsorának vendége Kovács Roland, az expedíció szakmai-tudományos stábjának tagjának elmondása szerint az expedíció célkitűzése az egyedazonosítás túl, az ámbráscetek szociális viselkedésének megfigyelése volt. Az expedícióban résztvevő búvárok szigorú megfigyelési szabályokat betartva dolgoztak. Munkájukat nehezítette, hogy a cetek maximum negyed órát töltenek a víz felszínen, majd 2-3000 méter mélyen alámerülnek.  A nagytestű ceteket évszázadokon át vadászták olajukért, húsukért, sziláikért. A fő zsákmány azonban az ámbráscetek beleiben található, illatszerek alapanyagául szolgáló ámbár. A kozmetikai ipar számára különösen értékes rendkívül erős és jó illatú anyagot valószínűleg a beteg állatok termelik. A nagy ragadozók csak úgy képesek aludni, hogy agyuk egyik féltekéje mindig éber állapotban marad. További érdekesség, amikor egyik nagy ámbráscet bajban van, a többiek köréje gyűlnek és fenntartják, nehogy megfulladjon.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.