Egyedi rönkház őrségi fenyőből

Könczöl Józsefnek és feleségének, Ibolyának egyaránt az volt a gyermekkori álma, hogy faházban éljen. Amikor aztán sok albérletes év után építkezni kezdtek, valóra váltották vágyuka Tanakajdon.

A faházépítés nem volt egyszerű dolog. A rönkházra kapott ajánlatok irreálisan drágák voltak. Miután alaposan feltérképezték a lehetőségeket, úgy döntöttek, hogy jobb, ha maguk oldanak meg mindent. Már a hitelfelvétel sem ment simán, hisz faházépítésre kialakítot konstrukció nem létezett. Szerencsére sikerült egy rugalmas bankot találniuk. Könczölék úgy járták végig az építkezés útját, mint a mesében. A szombathelyi erdészettől 230 köbméternyi rönköt vásároltak, méghozzá úgy, hogy a helyszínen, a szalafői erdőben választották ki a megfelelő példányokat. A gatter méretre vágta a rönköket, az asztalosüzem legyalulta. József nagyjából lerajzolta, hogy milyen otthon szeretne, ehhez aztán kellett egy tervező, egy statikus, meg egy jó ácsbrigád. Az utóbbi második nekifutásra sikerült, az első vállalkozó eltűnt az előleggel. Végül, a telekvásárlástól számított két év múlva költözhettek.

– A csapolással készült rönkfal és a belső borítás között tíz centi kőzetgyapot szigetelés van – mutatja a házigazda. – Most már tíz centivel többet tennék rá, de a gázköltségünk még így is alacsonyabb, mint egy ugyanilyen alapterületű téglaépületé. A gerendákat tűzgátló anyaggal kezeltük. Kívülről lenolaj óvja a fát az időjárás viszontagságaitól, illetve ötévente vizes alapú fapáccal kell lekenni. Úgyhogy nálunk nincs tatarozás, hanem amikor ráérek, kimegyek egy kicsit pácolni – mosolyog a családfő. Ibolya testvéreivel negyven négyzetméteres lakótelepi lakásban nőtt fel – itt a nappali önmagában ennek kétszerese. A társalgó és étkező-konyha funkciót két lépcsős szintkülönbség és eltérő burkolat határolja el. A hatalmas kertbe gyümölcsfákat ültettek, nyáron pedig következik a parkosítás.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.